Foci

A Juve ismételné a történelmet

Casillas Buffon (Array)
Casillas Buffon (Array)

A 2003-as eredménnyel tökéletesen elégedett lenne a Torinoi alakulat.

Ami biztosnak látszik a Juventus-Real Madrid BL-elődöntő előtt az az, hogy a madridi játékosok babonásak. A hétfői Madrid-Torino repülőútra azt a pilótát bízták meg, aki a csapatot Münchenbe, a tavalyi elődöntőre és Lisszabonba, a döntőre is repítette.

Persze van még miben, kiben bízzanak. Ott van mindjárt Cristiano Ronaldo, aki egymás után ötödik évadjában jár már 50 gól felett, ráadásul nevezhetjuk Juve specialistának is. Az előző szezon csoportkörében ugyanis két találkozón három gólt lőtt a Juventusnak, melyet akkor hazai pályán 2-1-re győzött le a madridi csapat, Torinóban pedig 2-2-t játszottak a felek.

Kétségtelen tény, a párharc esélyese a Real Madrid. A Juventus ugyan szombaton újra olasz bajnok lett, de a két bajnokságot manapság már nem lehet egy lapon emlegetni. E tényt az is alátámasztani látszik, hogy míg a Real Madrid az elmúlt tizenöt évben rendszeres résztvevője volt a sorozatnak, háromszor is nyert (2000, 2002, 2014) és többségében negyed, vagy elődöntőig jutott, addig a Juve 2003-ban volt döntős utoljára, majd a másodosztályba időzött egy szezont és éppen onnan próbálja visszaépíteni magát.  

A kedd este Torinóban kezdődő párharc amúgy kísértetiesen hajaz a tizenkét évvel ezelőtti elődöntőre. Akkor ugyancsak a címvédő Real tornyosult a Juve előtt, és akkor is a spanyol sztárgárda számított a párharc favoritjának. Masimiliano Allegri, ennek megfelelően már előre le is vette a terhet játékosai hátáról.  “Nem mindennap fordul elő, hogy a Real Madriddal kell megküzdened. Nagyon kemény összecsapás vár ránk, az a papírforma, ha nem mi jutunk fináléba” – mondta Juve trénere, hozzátéve, az esélyek ellenére csapata egyértelmű célja, hogy amint 2003-ban tette, úgy ezúttal is búcsúztassa a madridiakat.

 Casillas és Buffon klub és válogatott szinte sem először “feszül egymásnak”
 Fotó: europress

Abból a 2003-as elődöntőből két játékos hoz magával konkrétan átélt emlékeket. Akkor is Iker Casillas és Gianluigi Buffon állt a gólvonal mögött, kettejük védési mutatója most sem lesz mellékes.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:

Juventus (olasz)-Real Madrid (spanyol)
kedd, 20.45, Torino, Juventus Stadium, játékvezető: Atkinson (angol)

A várható kezdőcsapatok:
Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Ciellini, Barzagli, Evra – Marchisio, Pirlo, Vidal – Tévez, Morata (Llorente)
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Varane, Pepe, Marcelo – Sergio Ramos, Kroos, James, Isco – Bale, Cristiano Ronaldo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik