Foci

Hat perc alatt mattot adott a Milannak a Napoli

marek hamsik (Array)
marek hamsik (Array)

A nápolyi alakulat 3-0-ra győzte le a piros-feketéket hazai pályán a Serie A 34. fordulójának zárómeccsén.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Nem mostanság éli fénykorát az AC Milan, a tabella középmezőnyében ingadozó együttesre pedig kőkemény összecsapás várt, hisz a BL-indulásra hajtó Napoli gyepén kellett pályára lépniük.

Sokáig nem kellett várni az első eseményre, hisz De Scigliót szinte a kezdőrúgást követően kiállította a játékvezető, miután utolsó emberként szabálytalankodott a büntetőterületen belül. A tizenegyest Higuain végezte el, Diego Lopez viszont nagy bravúrral kifogta azt.

A szünetig nem is sikerült előnyt kovácsolnia emberelőnyéből a vendéglátónak, húsz perccel a rendes játékidő vége előtt azonban összeroppantak Filippo Inzaghi tanítványai.

Hat perc leforgása alatt Hamsik, Higuaín és Gabbiadini is betalált, többek közt annak is köszönhetően, hogy a találkozó ezen szakaszán a tíz focistával játszó Milan védelme elfáradt, a nápolyiak pedig úgy szaladtak át rajtuk, mint kés a vajon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik