Foci

Meglepő bejelentést tett az MLSZ

bernd storck (bernd storck)
bernd storck (bernd storck)

Bernd Storck sportigazgató vezeti az U20-as vb-csapatot.

Az MLSZ vezetése Mészöly Géza tavaly decemberi távozása után Szalai Lászlót, az edzőképzés igazgatóját bízta meg az U20-as csapat felkészítésével a júniusi új-zélandi világbajnokságra. Megbízatásakor a szakember aggályát fejezte ki amiatt, hogy jelentős többlet feladatot jelent, és kockázatot hordoz a két feladat egyidejű ellátása – írja az mlsz.hu.

Ezzel együtt az MLSZ vezetésének kérésére a fenti felvetés ismeretében Szalai László kezdte meg a csapat felkészítését azzal, hogy az érintettek minél előbb végleges és megnyugtató megoldást keresnek.

Mint ismeretes, márciustól új sportigazgatót nevezett ki a szövetség, Bernd Storck személyében. A német szakember azonnali munkába állása és rövid tájékozódása után megnyílt a lehetősége annak, hogy az U20-as csapat vezetését is önálló feladatként láthassa el egy sportszakember, és a stratégiai jelentőségű területtel, az Edzőképző Központ munkájával, a hazai edzőképzés reformjával is teljes munkaidőben foglalkozhasson az arra kijelölt vezető, annak érdekében, hogy az edzőképzés, azon belül az utánpótlásedzők képzése minél gyorsabban és minél magasabb színvonalon hozhasson változást a magyar labdarúgásban. 


Fotó: mlsz.hu

Bernd Storcknak, a válogatott vezetésének átadásával kapcsolatos javaslatát elfogadva, a szakemberekkel történt egyeztetést követően az MLSZ vezetése úgy döntött, hogy az U20-as vb-re készülő csapat felkészítését mostantól a sportigazgató végzi. A német szakember a feladatot megtisztelőnek tartja, és a közeli határidővel járó nehézségek ellenére örömmel vállalta. Az utánpótlás sportigazgató kérése esetén Szalai László minden segítséget megad az eddigi tapasztalatai átadásával, a felkészülési folyamat szakmai támogatásával. 

Munkája megkezdésekor Bernd Storck is jelezte az MLSZ vezetésének, hogy csak abban az esetben tud felelősséget vállalni az időben közelálló feladatok eredményességéért, ha a csapatok felkészítése, irányítása közvetlen hatáskörébe kerül. 

Bernd Storck rövid információgyűjtés, tájékozódás és a márciusi mérkőzések megtekintése után egyeztette szakmai elképzelését a szövetségi edzőkkel, így Mihalecz Istvánnal, az U16-os válogatott edzőjével is. A két szakember konzultációja után, a német sportigazgató és Mihalecz István is úgy ítélte meg, hogy kettejük szakmai filozófiája oly mértékben eltérő, amely nem teszi lehetővé a hosszú távú, hatékony közös munkát. Ezért az MLSZ és Mihalecz István közös megegyezéssel szerződést bontott. A döntés mellett az MLSZ elismerte és megköszönte Mihalecz Istvánnak az MLSZ-ben végzett lelkiismeretes munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik