Foci

Aranylabda-szavak és százalékok

Aranylabda 2014 (aranylabda 2014)
Aranylabda 2014 (aranylabda 2014)

Cristiano Ronaldo a szavazatok 37,7 százalékát kapva nyert. Örömszavak a 2014-es FIFA-Aranylabda-gála után.

Neuer, Messi és a C. Ronaldo. Hármójuk közül utóbbi vehette át, immár harmadjára a FIFA-Aranylabdát hétfő este Zürichben. Lássuk a fifa.com szerint miként értékelték a végeredményt az érdekeltek.

 
A végeredmény
Forrás: dailymail.co.uk

A 15,7 százaléknyi szavazattal harmadik helyen végző Manue Neuer úgy fogalmazott, számára különleges élmény volt a díjátadón részt venni. „Kapusként mindig nehezebb dolga van az embernek, a támadókkal szemben különösen. Éppen ezért semmi problémám nincs a végeredménnyel. Csapatjátékos és világbajnok vagyok. Csodás évem volt így is” – jelentette ki a német válogatott és a Bayern München hálóőre, akinek talán a győzelemre is nagyobb esélye lett volna, ha klubcsapatával nem bukja el a BL-elődöntőt épp C. Ronaldóval és a Real Madriddal szemben.

Lionel Messi egy tizednyi különbséggel megelőzve Neuert, a szavazatok 15,8 százalékát kapva végzett a második helyen. „Világbajnoki döntőben játszhattam, ez volt az év pillanata számomra. Kár, hogy nem nyertünk, de ez már a múlt, a jövőre koncentrálnom” – mondta Messi, aki furcsa módon, vagy éppen üzenetszerűen Jose Mourinhora is kitért és elárulta, az Év edzőjeként rá voksolt.

Ronaldo 37,7 százalékkal, azaz jelentős előnnyel végzett az élen, aki a tévé nyilvánossága előtt mindenki által hallhatóan mondott köszönetet mindenkinek, aki rá szavazott, majd úgy fogalmazott szeretne továbbfejlődni és évről évre jobb lenni. Hogy lehet-e innen még fejlődni azt nem tudjuk, de ettől a portugál fickótól minden kitelik. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik