Foci

Ismét összegyűltek a magyar utánpótlásedzők

Több mint kétszáz hazai szakember vett részt az MLSZ Edzőképző Központja által indított konferenciasorozat negyedik állomásán. Az érdeklődők között labdarúgóedzők és pedagógusok is voltak.

Csütörtökön a negyedik nappal folytatódott az Emeljük a szintet! programsorozat. Az MLSZ Edzőképző Központja által a hazai edzők számára elindított programsorozat negyedik napját Zánkán tartották.

A konferencia délelőtti előadásai során az U5-U7 éves korosztály képzése, játékoktatása, oktatás-módszertani sajátosságai kerültek terítékre. Az előadás után egy gyakorlati bemutatót is megtekinthettek az érdeklődők – írja az mlsz.hu.

Délután a Magyar Labdarúgó Szövetség által kialakított és bevezetésre kerülő edzői online edzéstervező- és edzésdokumentációs rendszer bemutatása, valamint egy új mérkőzéselemző szoftver működésének ismertetése került napirendre, illetve más, a napi edzői munkában jól hasznosítható tervezőszoftverekkel is megismerkedtek az edzők.

Nagy öröm, hogy Zánkára is több mint kétszáz edzőkolléga eljött az ország minden szegletéből, ez is jelzi, hogy sokan kíváncsiak a felvonultatott témákra. A Magyar Labdarúgó Szövetség igyekszik megteremteni egy új korosztályos képzést, amelyben minden korosztálynak megvan a maga képzési feladata. A következő ilyen workshopokon egy-egy újabb korosztályt fogunk kivesézni, logikus, hogy az egész rendszer a legkisebbektől épül fel, ezért foglalkoztunk első alkalommal az 5-7 évesekkel” – – mondta az MLSZ TV-nek Szalai László, az Edzőképző Központ igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik