Foci

Gyurcsó: “Csak annak van szerencséje, aki tesz is érte”

Gyurcsó Ádám a pécsi csapatot dicsérte, de nem titkolja, hogy a három pontért utaznak a Mecsekaljára. A fehérváriak a szombati túra után is veretlenek maradnának.

A Videoton első kilenc bajnokiján még nem hibázott, és tovább szeretné nyújtani ezt a sorozatot. A fehérváriak támadója, Gyurcsó Ádám a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, szerinte az, hogy még hibátlanok, plusz motiváció, nem pedig teher.

 Gyurcsóék a tizedik sikerükre készülnek
Fotó: MTI

Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk. Nem lesz egyszerű a PMFC otthonában nyerni, de ezúttal is a 3 pontért lépünk pályára. A Pécs egy szervezett, jó csapat, mely jó játékosokból áll, és az utóbbi fordulókban bizonyította, hogy bárkire veszélyes lehet. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán kettőzött erővel fognak játszani, hogy legyőzzenek bennünket. Számomra nem teher, hanem plusz motiváció az, hogy eddig százszázalékosak vagyunk a bajnokságban. Az a célunk, hogy minél tovább tartson ez a remek széria.”

“Legutóbb is nehéz meccset játszottunk a DVTK ellen, és talán a szerencse is velünk volt, de csak annak van szerencséje, aki tesz is érte, mi pedig nagyon sokat tettünk, teszünk ezért. Személy szerint kedves emlékeim vannak a PMFC-ről és a pécsi stadionról is, mert szerencsére pár gólt már szereztem ellenük idegenben is” – nyilatkozta a fehérvári játékos.

A Pécs-Videoton mérkőzést szombaton 18 órától rendezik, bár a forduló rangadója a szintén szombati Diósgyőr-Ferencváros összecsapás lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik