Foci

Na ez a magyar labdarúgás legalja

Lengyel Kolos exjátékvezető megerősítette korábbi vallomását a hétfőn folytatódó bundaperben. Megdöbbentő dolgokat mondott.

Lengyel Kolos 2010. szeptember 6-án, a Vasas–Felcsút SE U19-es találkozó (3–1) partjelzőjeként működött közre pályafutása során először elcsalt meccsen. A Fővárosi Törvényszéken zajló bundaper hétfői tárgyalási napján azt vallotta, az ominózus találkozón négy piros lapot osztott ki a vádlottak padján ülő M. Tamás játékvezető annak érdekében, hogy az elvárt eredmény szülessen – számolt be az nso.hu.

(Megjegyezzük, M. Tamást az MLSZ az ügy lezárásáig mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta, ennek ellenére nem MLSZ rendezvényeken – mint például a XII. kerületi általános iskolák közötti labdarúgó torna – vígan vezeti a meccseket…)

Eztán megindult a lejtőn függőlegesen lefelé és sorjáztak az elcsalt meccsek függetlenül attól, játékvezetőként, vagy asszisztensként működött közre. Lengyel azt állítja, B. István – egykori Honvéd kedvenc és utánpótlásedző – közvetítette ki az utánpótlás meccseket K. Zoltán felé, aki döntött a találkozó szükséges végeredményéről

Lengyel állítja, az utánpótlás csapatok zöme akkoriban „megfertőződött”, de a vesztüket okozó és immár közismert nemzetközi meccsek mellett  Honvéd két előkészületi mérkőzéseiről  – a Duslo Sala és a Banská Bystrica – is vallott.

Mivel hétfőn a vádlottak cáfolták a koronatanú állításait, sikertelen volt a szembesítés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik