Foci

A Haladás Rocchival folytatja

Tommaso Rocchi háromszoros olasz válogatott labdarúgó hétfőn aláírta szerződését a Szombathelyi Haladáshoz, amely rajta kívül további két idegenlégióssal erősítette meg keretét.

A Rohonci úti stadionban hétfőn tartott sajtótájékoztatón bejelentették Rocchi mellett a 17-szeres szlovák válogatott középpályás, Kamil Kopunek és egy fiatal ukrán játékos, Andrij Jefremov igazolt a Haladáshoz.

Artner Tamás vezetőedző elmondta, az elmúlt években zömmel saját nevelésű játékosokkal oldották meg az utánpótlást, de a fiatalok a tavalyi jó szereplés miatt annyira “piacképessé váltak”, hogy többen távoztak a csapattól.

 
Artner Tamás (balról a második) lehetőségei bűvültek
Forrás: vaol.hu/haladas 

Szavai szerint a magyar piacon a Haladás anyagilag “nem ért fel a jobb képességű játékosokhoz”, a csapat erősítésére azonban mindenképp szükség volt, ezért kellett ebben a szezonban külföldről szerződtetni. Megjegyezte, a 36 éves Rocchinak fizikálisan még “utol kell érnie magát”. 

Kopunekről szólva, aki a négy évvel ezelőtti vb-n a szlovák válogatott továbbjutást érő gólját szerezte az olaszok ellen, a vezetőedző úgy fogalmazott, hogy az első benyomások alapján személyében minőségi futballistát sikerült igazolni, Andrij Jefremov pedig egy iskolázott fiatal játékos, aki felé bizalommal fordulnak és aki segítségére lehet a csapatnak.   

Illés Béla sportigazgató a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: hosszú távon a Haladásnál továbbra sem mondanak le arról, hogy az együttest saját nevelésű játékosokra építsék, de ahhoz, hogy az idei évben is eredményesek legyenek, most szükség volt a szerződtetett idegenlégiósok tehetségére és tapasztalataira is.

Rocchi elmondta: örül annak, hogy a Haladás játékosának vallhatja magát, mielőbb szeretne pályára lépni és bizonyítani. Büszke arra, hogy az olasz bajnokság minden szintjén játszott, 300 mérkőzésen lépett pályára és összesen 102 gólt rúgott. Hozzátette, maradt még benne ambíció és erő.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Haladás új mezszponzorát, az AGS 23 Sport nevű olasz céget, amely Rocchi szerződtetésének és foglalkoztatásának költségeit állja, így az olasz játékos nem kerül pénzébe a Haladásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik