Foci

Magyar foci: ülünk a trágyadombunk tetején

A Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőinek zárultával kiderült, az összes szomszédos ország képviselteti magát valamelyik európai kupa csoportkörében, csak mi nem.

Ez mindent elárul a magyar foci tragikus jelenéről – írtuk bő két hete. Azóta végleg lezáródtak a nemzetközi kupasorozatok selejtezői, így még pontosabban kirajzolódik a magyar klubfutball gyászos jelene.

Két hete úgy gondoltuk, az európai kupák rájátszását követően is valószínűleg a velünk szomszédos közép-európai kis országok mindegyikéből legalább egy csapat képviselteti majd magát az európai kupaporondon – és igazunk lett.

 
A DVSC-TEVA évről évre megpróbálja felrúgni a futball törvényszerűségeit, de idén sem sikerült neki
Fotó: MTI 

A horvátok, a románok két-két, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Szerbia egy-egy csapattal érdekelt a BL vagy az EL főtábláján. Az UEFA-koefficiensünk jelen állás szerint 2,125, ami bár a tavalyi 0,875-höz képest jelentős előrelépés, de ezzel együtt gyengébb, mint a múltban 2010-13 között bármikor.

Nincs ezen mit szépíteni, ez elég gyatra, no.

Mi a magunk részéről nem a labdarúgókat ostorozzuk emiatt. Ők szenvedő alanyai, egyfajta végtermékei annak a mély szakmai válságnak, amely a magyar labdarúgóképzést jellemzi gyermekkortól. A hibás, a térségi színvonaltól is jelentősen elmaradó, erkölcsi, szakmai, morális, üzletpolitikai deficittel bíró oktatási, képzési rendszer – ha lehetne egyáltalán ilyenről írni, de higgyék el, nincs rendszer a magyar utánpótlásfutballban – csak erre a végeredményre képes. 

Így kényelmesen ülünk és kapirgálunk a több évtizede gyarapodó trágyadombunk tetején. Ha valaki, aki már látott, dolgozott a honinál jobb rendszerben és megszólja a magyar valóságot, vagy negatív jelzőt mer használni annak szakmai színvonalára, morális helyzetére, azt sebesen lehurrogják a mundért védő szakemberek.

A kormány és az MLSZ három éve egyelőre hiába próbálja megfelelő mederbe terelni az edzőképzéstől a pályaépítésen át a magyar labdarúgás teljes rendszerét, ha a klubokban ezzel párhuzamosan nem történik semmi.

Ezért nem várhatunk semmiképp jelentős előrelépést klubcsapatainktól.

Marad hát a válogatott és annak a reménye, hogy ugyan 42 éve nem szerepeltünk Európa-bajnokságon, de a lebonyolítási rendszer átszervezése miatt most legalább kaptunk egy, az eddigieknél nagyobb esélyt. 

UEFA koefficiens 2014/2015:

A BL, EL csoportkörök  és egyenes kieséses szakasz miatt ugyan változik még egyes országok együtthatója, ellenben a mienk már nem fog. Ausztria A Salzburg, Finnország a HJK miatt szinte biztosan megelőz minket.

A DVSC és a Diósgyőr 3, a Ferencváros 1.5, a Győri ETO 1 pontot tett hozzá a 8.5-es összteljesítményhez, ami átlagosan kiadja a 2.125-ös mutatót.

  Ország 2010-11 2011-12 2012-13 2013-14 2014-15 Együtth. 5 év
1
Spanyolrország
18,214 20,857 17,714 23.000 3,214 82,999
2.
Anglia
18,357 15,25 16,428 16,785 3,142 69,962
3.
Németország
15,666 15,25 17,928 14,714 3.000 66,558
4
Portugália
18.800 11,833 11,75 9,916 2.750 55,049
5
Olaszország
11,571 11,357 14,416 14,166 2.333 53,843
6
Oroszország
10,916 9.750 9.750 10,416 3.333 44,165
7
Franciaország
10,75 10.500 11,75 8.500 2.250 43,75
8
Ukrajna
10,083 7.750 9.500 7,833 2.000 37,166
9
Hollandia
11,166 13.600 4,214 5,916 1,916 36,812
10
Belgium
4.600 10.100 6.500 6.400 2.600 30,2
11
Svájc
5.900 6.000 8,375 7.200 2.100 29,575
12
Törökország
4.600 5.100 10.200 6.700 2.200 28.800
13
Görögország
7.600 7.600 4.400 6.100 2,4 28,1
14.
Csehország
3.500 5.250 8.500 8.000 2.125 27,375
15
Románia
3,166 4.333 6.800 6,875 3.125 24,299
16
Ausztria
4.375 7,125 2.250 7.800 1.375 22,925
17.
Ciprus
3.125 9,125 4.000 2.750 2.700 21,7
18.
Horvátország
4.125 3.750 4.375 4.375 4.625 21,25
19.
Izrael
4.625 6.000 3.250 5.750 1.375 21.000
20
Belarus
5,875 3.125 4.500 1.750 4.250 19.500
21
Lengyelország
4.500 6,625 2.500 3.125 2.250 19.000
22
Dánia
6.700 3.100 3.300 3.800 1.100 18.000
23.
Svédország
2.600 2.900 5,125 3.200 3.500 17,325
24
Skócia
3.600 2.750 4.300 3.250 2.250 16,15
25
Bulgária
4.625 1.500 0.750 5,625 3.500 16.000
26.
Norvégia
2.375 2.300 4.900 2.600 2.200 14,375
27
Szerbia
3.500 2.125 3.000 2.500 2.250 13,375
28
Szlovénia
1.500 2.250 3.250 2,625 3.250 12,875
29
Szlovákia
3.000 2.375 1.500 1.625 2.750 11,25
30
Azerbajdzsán
2.000 1.375 3.000 2.500 2.375 11,25
31

Magyarország
2.750 2.250 3.000 0.875 2.125 11.000
32
Kazahsztán
0.875 1.625 1.375 3.125 3,375 10,375
33
Moldova
2.125 0.500 2.250 3,375 1.750 10.000
34
Georgia
1.875 2.875 1.500 1.875 1.250 9,375
35
Izland
0.375 1.375 1.250 2.500 2.500 8.000
36
Bosznia
1.875 1.125 1.250 1.500 1.750 7.500
37
Finnország
1.800 1.500 2.000 0.500 1.600 7.400
38
Liechtenstein
0.500 2.000 0.000 1.000 2.500 6.000
39
Macedónia
1.375 1.625 1.250 0.500 1.125 5,875
40
Írország
1.000 1.500 1.000 0.250 2.000 5.750
41
Montenegró
1.750 0.500 1.375 1.250 0.750 5,625
42
Albánia
0.875 0.875 0.750 2.000 0.875 5,375
43
Luxemburg
0.625 1.125 1.375 1.500 0.500 5,125
44
Észak-Írország
1.125 0.500 1.000 0.875 1.375 4.875
45
Litvánia
0.625 1.000 1.125 1.250 0.500 4.500
46
Lettország
0.500 0.625 1.250 1.625 0.250 4.250
47
Málta
1.500 0.833 0.875 0.875 0.125 4,208
48
Észtország
0.250 0.375 0.375 1.000 1.500 3.500
49
Feröer-szigetek
0.250 0.500 0.500 0.875 1.375 3.500
50
Wales
0.875 0.625 0.500 0.750 0.125 2.875
51
Örményország
0.250 0.125 0.875 1.125 0.375 2.750
52
Andorra
0.000 0.000 0.000 0.333 0.500 0.833
53
San Marino
0.166 0.000 0.000 0.333 0.000 0,499
54
Gibraltár
0 0 0 0 0.250 0.250

Ajánlott videó

Olvasói sztorik