Foci

NB1 = Serie C

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője a Nemzeti Sportban nyilatkozta ezt. Lesújtó vélemény.

Hogy mik vannak a magyar labdarúgásban… A Haladást július elején hírbe hozták a Serie A-t is megjárt labdarúgóval, az olasz Tommaso Rocchival. Persze az amúgy utánpótlás nevelésben példaértékű munkát folytató klubnak éppen nincs rá pénze. 

 
Tommaso Rocchi és Massimiliano-Caroletti szívesen segítenének
Fotó: haladas.hu

Később kiderül, hogy bizonyos Massimiliano Caroletti, egy magát Haladás marketing-igazgatónak nevező egykori olasz pornós – a szintén pornós Henger Éva férje – áll a háttérben, ő ajánlgatja az egykori Lazió ikont, aki árukapcsolással hozná magával barátját Cribarit is Magyarországra. A költségvetésből hiányzó, ellenben felettébb szükséges forrást, értsd pénzt, nem forintot, eurót is előteremtené – végtére ezért marketinges – jutalékért cserébe persze.

Aztán kiderül, szó sincs marketing-igazgatóságról, mert a klubbal nem áll sem szerződéses, sem munkaviszonyban a talján, csak ahogy Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője mondja: sok más menedzserhez hasonlóan jelentkezett, nagylelkűen segítene; “tudna néhány játékost hozni a kapcsolatai révén”.

A i-re a pont a mai Nemzeti Sportban került fel, ahol a vasi sportvezető azt találta mondani: “a nyugati futballkultúrákból érkezők lesajnálnak minket. A magyar bajnokságot az olasz harmadosztállyal emlegetik egy lapon. Ezt tudomásul kell venni. Ne csodálkozzunk, hogy úgy vannak vele, eljönnek, hátha tudnak segíteni.”

Ok, ok! Nem rózsás a magyar labdarúgás helyzete. Tényleg lesajnálnak minket, ezt tudjuk, már-már elfogadjuk.

De ennyire mélyen lennénk?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik