Foci

Véget ért a belga álom, elődöntős Argentína

Az argentin labdarúgó-válogatott 24 év után jutott be ismét a legjobb négy közé a világbajnokságon. Lionel Messiék Belgiumot győzték le 1-0-ra.


Gonzalo Higuaín gólja döntött
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Argentína 24, Belgium 28 év után szeretett volna vb-elődöntőbe jutni. Ehhez a dél-amerikaiak kerültek közelebb már a nyolcadik percben, amikor Gonzalo Higuaín kapásból ellőtt egy felé pattanó labdát, ami a tehetetlen Courtois mellett a hálóban kötött ki. A félidő folytatásában az argentinok akarata érvényesült, Belgium nem tudott komoly helyzetet kidolgozni, így nem változott az állás a szünetig.

A második játékrész elején aktivizálták magukat a belgák, ám újabb gólt Higuaín lőhetett volna, de az 55. percben a keresztlécet találta el. Belgium megnyomta a meccs végét, ugyanakkor Romerónak nem kellett bravúrt bemutatnia a lefújásig. Nem úgy Courtois-nak, aki Messi szólójába vetődött bele a hosszabbítás perceiben.

Argentína végül 1-0-ra nyert és megérdemelten jutott be az elődöntőbe – 1990 után újra.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, negyeddöntő

Brazíliaváros, 69 ezer néző, Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)

Argentína – Belgium 1-0 (1-0)

Argentína: Romero – Zabaleta, Demichelis, Garay, Basanta – Biglia, Mascherano – Lavezzi (Palacio, 71.), Messi, Di María (Perez, 33.) – Higuaín (Gago, 81.) Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella

Belgium: Courtois – Alderweireld, van Buyten, Kompany, Vertonghen – Fellaini, Witsel – Mirallas (Mertens, 60.), De Bruyne, Hazard (Chadli, 75.) – Origi (Lukaku, 59.) Szövetségi kapitány: Marc Wilmots

Gólszerző: Higuaín (8.)

Sárga lap: Biglia (75.) illetve Hazard (53.), Alderweireld (69.)

Piros lap:

Videó – Ezzel a góllal nyert Argentína:

Vége, Argentína 1-0-ra nyert és bejutott a legjobb négy közé!

90+5. PERC: Lukaku nem tudta betenni középre a labdét, de az így is eljutott Witselig, de ő meg fölé bombázott.

90+4. PERC: Messi vihette egy az egyben a kapusra a labdát, de Courtois jól mozdult ki és védett. Nagy bravúr volt!

90. PERC: Öt perc lesz a ráadás.

89. PERC: Egy szöglet után Chadli lőhetett, a labda ide-oda pattogott, majd Romero ölében kötött ki. 

87. PERC: Messi ugratta ki hosszan Palaciót, így Courtois-é lett a labda.

85. PERC: De Bruyne lőtt kapásból, de a labda a blokkról kapu mellé ment.

83. PERC: Zabaleta ívelt középre a jobb szélről, az üresen álló Palacio feje felett ment el centikkel a labda.

81. PERC: Higuaín le, Gago be.

78. PERC: Hiányzik az átütőerő a belgák játékából, Argentína pedig nem látványosan, de hatásosan húzza az időt.

75. PERC: Biglia faultolta Vertonghent, sárga. Hazard jön le közben, Chadli váltja.

74. PERC: Egy felívelt labdát Lukaku fejelt le, Fellaini azonban túl körülményes volt, tisztázni tudott az argentin védelem.

71. PERC: Lavezzi-Palacio cserével jelentkezik Argentína.

69. PERC: Alderwrireld is besárgult.

67. PERC: Vertonghen lőtte keresztbe a labdát a szélről, veszélyesen csapódott lefelé, de végül elkerülte a hosszú felső sarkot.

66. PERC: De Bruyne tette közélpre a labdát, ami a menteni igyekvő Garayról saját kapuja felé pattant, de Romero kapus résen volt.

61. PERC: Belga helyzet! Fellaini robbant be jó ütemben egy középre ívelt labdára, a védőjét is túlugrotta, de a kapu fölé fejelt.

59. PERC: Lavezzi cselezte túl magát, letalpalták, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Közben cserél Belgium, Lukaku váltotta Origit, Mertens pedig mirallast.

55. PERC: Higuaín! A csatár Kompanyt bőrözte be, majd futtából kapura lőtt, a keresztléc húzta ki a slamasztikából Courtois-t.

53. PERC: Hazard volt a kelleténél keményebb Bigliával, kapott érte egy sárgát.

51. PERC: Higuaín tört be szélről a tizenhatoson belülre, jobbal lőtt, a labda van Buytenen megpattant és mellé ment.

48. PERC: Hugiaín térült-fordult a belga térfélen és harcolt ki egy szabadrúgást. Messi átívelte a labdát a többiek feje felett.

46. PERC: Megy a második félidő. 

Vége az első félidőnek, Argentína 1-0-ra vezet!

45. PERC: Két perc lesz a ráadás.

42. PERC: Vertonghen ívelte középre a labdát a bal szélről, Mirallas érkezett is, de a kapu mellé bólintott.

40. PERC: A sértett állt a labda mögé, azonban a felső sarok fölé lőtt.

39. PERC: Perez adott nagyszerű labdát Messinek, aki két védőt forgatott meg, de Fellaini ráunt a dolgokra és lerúgta az argentint. Veszélyes helyről végezhet el szabadrúgást Argentína.

37. PERC: Ellaposodott a mérkőzés, főleg a mezőnybne birkóznak a csapatok.

33. PERC: Le is kellett cserélni, Perez a helyén.

32. PERC: Di Maríát az előbb ápolni kellett és most is elterült a gyepen.

31. PERC: Nem erőltetik túl a támadásokat az argentinok, most a belga tizenhatos mellől játszották vissza a labdát a saját kapusukhoz. Fütty volt a jutalmuk.

28. PERC: Messi szöktette jó ritmusban Di Maríát, a szélső még húzott egy cselt, mielőtt lőtt volna, Kompany azonban blokkolni tudott.

26. PERC: De Bruyne! A fiatal középpályás távoli lövésre vállalkozott, Romero csak öklözte a labdát, ami így Origi elé pattant, de a támadó nem tudta lekezelni azt.

22. PERC: Argentína nem dolgozott ki nagy helyzetet a gól óta, ugyanakkor több a veszély a dél-amerikai támadásokban.

17. PERC: Vertonghen húzta meg a bal szélen, középre ívelt, Garay tisztázott fejjel. De Bruyne csavarta középre szögletből a labdát, Kompany kobakjáról vágódott fölé a labda.

14. PERC: De Bruyne vállalkozott távoli lövésre ballal, de kaput tévesztett. Az argentin drukkerek hangos füttyszóval díjazták ezt.

12. PERC: Belgiumot a jelek szerint nem fogta meg a bekapott gól, ugyanakkor a támadó térfélen sok az európai csapatnál a pontatlanság.

8. PERC: GÓÓÓL!!! Vezet Argentína! Di María passza pattant meg egy védőn, Higuaín pedig kapásból ellőtte a felé tartó lasztit, Courtois mozdulni sem tudott a lövésre, 1-0!

3. PERC: Itt az első veszélyesebb támadás: Messi indította Lavezzit, a párizsi támadó azonban rosszul tette középre a labdát, így megakadt az akció. Több volt ebben.

1. PERC: Megy a meccs! A kezdő sípszó előtt lepacsizott a két szövetségi kapitány, szimpatikus jelenet volt. A vörösben játszó belgák kezdték az összecsapást, Argentína a jól megszokott világoskék-fehér csíkos szerelésében van.

Köszöntjük a Kedves olvasókat, hamarosan kezdődik az összecsapás! Épp a himnuszok mennek.

ELŐZETES

Argentína 24, Belgium pedig 28 év után juthat be a legjobb négy közé labdarúgó-világbajnokságon. A belgák történetük során csak egyszer játszhattak vb-elődöntőt, 1986-ban éppen a későbbi aranyérmes argentinokkal szemben maradtak alul, Diego Maradona két gólja jelentette a győzelmet a dél-amerikaiaknak. Így ha most sikerül revánsot venniük a belgáknak, akkor ismét legjobb világbajnoki szereplésüket produkálják – a mexikói tornán végül a negyedik helyen végeztek, mivel a bronzmérkőzésen hosszabbítás után kikaptak a franciáktól.

Az argentinok 1986 mellett 1978-ban is elhódították a trófeát, legutóbb pedig 1990-ben jutottak a legjobb négy közé, amikor a fináléban 1-0-s vereséget szenvedtek a németektől. Azóta háromszor a negyed-, míg egyszer-egyszer a nyolcaddöntő és a csoportkör jelentette a végállomást a dél-amerikai sztárcsapat számára.

Mindkét együttes hasonló utat járt be a mostani vb-n, ugyanis csoportjukból favoritként ugyan, de nem túl meggyőző játékkal léptek tovább a legjobb 16 közé, majd a nyolcaddöntőben egyaránt hosszabbítás után harcolták ki a továbbjutást. Az argentinok a 118. percben szerzett Angel Di María-góllal nyertek a svájciak ellen, míg a belgák az amerikaiak felett diadalmaskodtak 2-1-re úgy, hogy a rendes játékidő 0-0-val ért véget.


Az egyik belga lap szerint készen áll a csapat a tangóra
Fotó: Twitter 

A szombati összecsapás egyik kulcskérdése – akárcsak 1986-ban, Maradona esetében -, hogy a belgák meg tudják-e majd állítani a dél-amerikaiak vezérét, Lionel Messit, akit eddig mind a négy összecsapáson a mérkőzés legjobbjának választottak. Messire ugyanakkor most komoly feladat vár, ugyanis a belgák kapuját őrző Thibaut Courtois-nak korábban még nem tudott gólt lőni.

A Barcelona négyszeres aranylabdás sztárja 91. alkalommal lesz válogatott, amivel utoléri a rangsorban legendás elődjét, Maradonát.

„Nem Lionel Messi, hanem Argentína ellen készülünk. A svájciak már megmutatták, hogyan kell védekezni ellenük, kiválóan futballoztak. Az argentinok gyakran három belső védővel és két szélsővel védekeznek, innen passzolják fel a labdát Di Maríának vagy Messinek, ám ilyenkor gyakran felborul az egyensúly a játékukban” – mondta Marc Wilmots, a belgák szövetségi kapitánya.

Az amerikaiak felett aratott győzelemmel a belga válogatott sorozatban hetedik tétmérkőzését nyerte meg, ami rekordbeállítás, így egy argentinok elleni sikernek duplán örülhetnének a szurkolóik.

Az argentin-belga negyeddöntőt Brazíliavárosban rendezik.

Videó – Az 1982-es vb-n le tudták győzni a belgák Argentínát:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik