Foci

Orbán: Isten nyugosztalja a Fekete Párducot

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán képpel és rövid szöveggel emlékezett meg a pénteken elhunyt Grosics Gyuláról. Más politikusok is részvétüket nyilvánították, míg a Főváros saját halottjának tekinti az Aranycsapat kapusát.

“Isten nyugosztalja a Fekete Párducot” – írta Facebook-bejegyzésben Orbán Viktor miniszterelnök. Szintén a közösségi oldalon reagált a halálhírre Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője.

A KDNP közleményben fejezte ki részvétét. “Grosics Gyula kitartása, embersége, hazaszeretete példa lehet mindannyiunk számára” – áll a KDNP kommünikéjében.

 

Az MSZP is fájdalommal búcsúzik a Nemzet Sportolójától. Úgy fogalmaztak, Grosics pályafutása a magyar futball dicső korszakához tartozik, amivel nemcsak magának, hanem nemzetünknek is hírnevet szerzett. Ezért köszönettel tartozunk Neki mindannyian, focirajongók és sportszeretők egyaránt.

A Jobbik közleménye szerint Grosics Gyulának “a kommunista időkben is nyíltan vállalt hazaszeretete, valamint csapattársai iránti alázata hatalmas mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország a legsötétebb diktatúra ellenére is tiszteletet vívott ki magának a sport területén”.

A Facebookon üzent Bajnai Gordon volt kormányfő, az Együtt-PM vezetője is, aki azt írta: “Egy igazi legenda veszett ma el. Nyugodjék békében Grosics Gyula!”

A főváros saját halottjának tekinti a pénteken 88 éves korában elhunyt a legendás kapust. Tarlós István főpolgármester mély részvétét fejezte ki a család felé. “Grosics Gyula halála fájdalmasan érinti Budapest valamennyi polgárát. Budapest Főváros (feltehetően mások mellett) saját halottjának tekinti minden idők legnagyobb magyar futballkapusát. Grosics Gyula nemcsak világhírű labdarúgó, hanem kiváló magyar hazafi volt” – olvasható a közleményben.

A Magyar Olimpiai Bizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség is jelezte, hogy saját halottjának tekinti Grosics Gyulát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik