Foci

Nagyot szakíthat a Szpari, ha feljut

Nyíregyháza Spartacus, DVSC-TEVA (nyíregyháza spartacus, dvsc-teva, )
Nyíregyháza Spartacus, DVSC-TEVA (nyíregyháza spartacus, dvsc-teva, )

Öt év alatt akár 750 millió forintot kaphat az önkormányzattól a nyíregyházi focicsapat. Ennek azonban feltételei vannak.

Teljesítményhez kötött, öt évre és 750 millió forintra szóló támogatási szerződést köt a Nyíregyháza Spartacus FC Kft.-vel a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzata, ha a labdarúgócsapat júniusban feljut az NB I-be – erről a helyhatóság közgyűlése döntött csütörtöki ülésén a nyírségi nagyvárosban, írja az MTI.

A határozat szerint, melyet Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester terjesztett elő a közgyűlésen, évi 150 millió forint szponzori támogatást kaphat a piros-kék együttes, amennyiben az elvárt bajnoki helyezéseket és a megfelelő hazai nézőszámot eléri az első osztályban. Az összeg tartalmazza az utánpótlás-nevelésre, a nyíregyházi Bozsik Akadémia Labdarúgó Nonprofit Kft.-nek nyújtott önkormányzati támogatást is, amely évi 25 millió forint.

A remélt feljutás után – a gárda jelenleg első helyen áll az NB II-ben és nyolc ponttal előzi meg a második Dunaújvárost, illetve tizenkettővel a harmadik Siófokot – a csapatnak az első bajnoki évben az 1-12. helyen kell végeznie az élvonalban a támogatás elnyeréséhez, valamint hazai mérkőzésein a nézőszámnak átlagban meg kell haladnia 3500-at.


Az NB II-ben éllovas a Nyíregyháza Spartacus, amelyet a kupából a Loki ejtett ki
Fotó: MTI

A 2015/16-os bajnokságban az 1-10., majd a 2016/17-esben az 1-8., a 2017/18-asban az 1-6., míg a 2018/19. éviben az 1-5. hely megszerzése a támogatás kifizetésének a feltétele, miközben a hazai átlag nézőszám évente ötszázzal nő, 4000-ről 5500-ra.

A szponzori támogatással, amit havonta előlegként fizet az önkormányzat, a Nyíregyháza Spartacus FC Kft.-nek a bajnoki évek végén kell elszámolnia és ha a kitűzött bajnoki helyezést nem éri el a csapat, a kapott pénzt vissza kell fizetnie. Amennyiben a helyezést eléri az együttes, de a hazai nézőszámot nem, akkor százalékos arányban csökkentik a támogatást, viszont 10 százalékot meghaladó mértékű nézőszám csökkenésnél visszajár a teljes évi szponzori összeg.

A nyíregyházi labdarúgócsapatnak a támogatásért cserében népszerűsítenie kell majd a várost, illetve önkormányzati cégeit és idegenforgalmi attrakcióit a futballmérkőzésein.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik