Foci

Nyilasi lett a Fradi edzője

Nyilasi Tibor (nyilasi tibor, )
Nyilasi Tibor (nyilasi tibor, )

A Ferencváros menesztette Thomas Dollt, helyét a klub legendája, Nyíl veszi át.

Ahogyan az többször is előfordult már az NB I.-ben, győztes meccs után köszönték meg az egyik edző munkáját. Ráadásul nem is akárkinek mondtak fel: a Ferencváros német edzője a Pápa elleni 4-0 után pár nappal kapta meg a döntésről szóló e-mailt.

Kubatov Gábor címezte az elektronikus levelet, amelynek elküldése után SMS-t írt Dollnak. Azt írta az üzenetben, azonnal nézze meg az e-mail fiókját. Megnézte.


Nyilasi elvállalta
Fotó: MTI

Nem sokkal később Kubatov sajtótájékoztatót tartott az épülő Fradi-stadion gyepén, ott jelentették be Nyilasi Tibor érkezését. Az 59 éves ősfradista a szezon végéig kapott szerződést, és ha munkájával elégedettek lesznek, azt a felek meghosszabbíthatják.

A váltás azért is érdekes, mert hamarosan Újpest-Fradi bajnokit rendeznek, ott már Nyilasi irányítja a zöldeket.
A kinevezés után megkérdezték Nyilasi korábbi kollégáit, de közülük csak Puhl Sándor nyilatkozott, ő így reagált a kinevezésre: „Most erre mit mondjak?”, később hozzátette: „Erre nem tudok mit mondani.”

Az új tréner egyébként már kiválasztotta pályaedzőit is: Marijan Vlak és Stanko Poklepovic segíti a munkáját.

A hír természetesen nem igaz, de április 1-jén megengedtük magunknak az idegpályák kijátszását, ezért elnézést kérünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik