Foci

Szétfocizták a Napolit, szárnyal a Verona

napoli (napoli, )
napoli (napoli, )

A nápolyiak 3-0-s vereséget szenvedtek a Serie A 22. fordulójában.

A Napoli úgy utazott el Bergamóba, hogy legutóbb január 12-én tudtak nyerni, azóta pedig két döntetlenre futotta az erejükből, pedig a tabellán második Roma csak hat pontra van tőlük. Ennek ellenére esélyük sem volt vasárnap délután, hiszen a hazaiak a 0-0-s első félidő után lefocizták ellenfelüket.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Atalanta German Denis duplájával került kétgólos előnybe, majd a 70. percben Morales révén már 3-0-ra volt az állás. Végül maradt is ez az eredmény, vagyis három mérkőzés óta nyeretlen a Napoli.

A Hellas Verona viszont megállíthatatlanul robog előre, a sárga-kékek a Sassuolo vendégeként gyűjtötték be a három pontot, így a tabellán már az 5. helyen tanyáznak.

A félbeszakadt Roma-Parma mérkőzésről IDE kattintva tudhatsz meg többet.

Eredmény – Serie A, 22. forduló

Atalanta-Napoli 3-0 (0-0)
Catania-Livorno 3-3 (0-0)
Chievo-Lazio 0-2 (0-1)
Sassuolo-Verona 1-2 (0-0)
AS Roma-Parma – félbeszakadt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik