Foci

Nagytakarítás az MLSZ-ben

Nyilasi Tibor (nyilasi tibor, )
Nyilasi Tibor (nyilasi tibor, )

A Magyar Labdarúgó Szövetség belekezdett a valamibe, amiről még nem tudni, paradigmaváltás, átütő reform lesz-e, vagy csak sima személycsere.

Az MLSZ vezetése döntő lépésre szánta el magát és hatalmas átalakításba kezdett. Az eddig sérthetetlennek gondolt sportigazgatót, Nyilasi Tibort felmentette posztjáról. A hetvenszeres válogatott azonban maradhat, munkájára a továbbiakban más területen, a labdarúgás népszerűsítésében számít a szövetség.

Az MLSZ lényegében ezzel egy időben azonban végleg felmondott Both József utánpótlás szakmai igazgatónak és vele együtt Tuboly Frigyes, az U17-es, Szepessy László, az U16-os, Korolovszky György, az U15-ös és Róth Antal U21-es válogatott szövetségi kapitányainak is. Távozott továbbá Lippai József központi kapusedző is, aki egy személyben foglalkozott az utánpótlás válogatottak összetartásakor a hálóőrökkel. A női válogatott szövetségi kapitánya Vágó Attila magától mondott le.

Fotó: MTI

Az MLSZ indoklása szerint a nagytakarításra azért került sor, mert 2010 óta nem látszik előrelépés e területen. Valamennyi edzőnek határozatlan idejű szerződése volt, így azok felbontása sem jogilag, sem pedig anyagilag nem jelent nehézséget.

Az nso.hu információi szerint az U19-es válogatottal az idei hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő Mészöly Géza és az U18-as korosztályt irányító Pisont István maradhat a posztján.

Arról nem érkezett információ, hogy kik váltják az eddigi szakembereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik