Foci

Két gólt kapott Köteles, mégis pontot rabolt a Genk Bécsből

köteles (köteles lászló, )
köteles (köteles lászló, )

A belga csapat vezetett is a találkozón, végül döntetlent ért el a Rapid Wien otthonában az Európa Liga csoportkörének 4. fordulójában.

A G jelű négyesben a forduló előtt még minden nyitott volt a továbbjutást illetően, s az is maradt. Köteles László és a Genk 2-2-es döntetlent ért el Ausztriában a Rapid Wien ellen, míg a Dinamo Kijev idegenben győzte le a svájci Thunt. Így még senki nem érezheti magát biztonságban, mind a négy csapatnak van reménye a továbblépésre.

Kötelesék még nem kaptak ki az EL-ben
Fotó: AFP

A H csoportban két meccsen két döntetlen született. A Sevilla házigazdaként döntetlenezett a cseh Liberec ellen, míg a Freiburg az Estoril otthonában játszott 0-0-t, így mind a két együttes nyeretlen maradt.

Az I jelű kvartettben a Lyon Rijekában ért el döntetlent, a Betis pedig az utolsó percben lőtt gólt a Guimares vendéglátásában. Ezekkel az eredményekkel óriási izgalmak várhatók a hátralévő fordulókban.

A J csoportban a Légia Varsó sorozatban negyedik vereségét szenvedte el, ezúttal a Trabzonspor járt túl a lengyelek eszén. A Lazio hazai környezetben gyűrte le szoros meccsen a ciprusi Apollont, ezzel lépéselőnybe került a második hely megszerzéséért vívott harcban.

A K csoportban az első hely sorsa eldőlt, a Tottenham végez az élen, miután 2-1-re legyőzték a moldovai Sheriff Tiraspolt. A kvartett másik meccsén az Anzsi Mahacskala a norvég Tromso otthonába látogatott, s Mkrtchyan hajrában szerzett góljával elhozták Norvégiából a három pontot.

Az L jelű négyesben az AZ Alkmaar Sakhtyor Karagandy feletti győzelmével pontban beért a Maccabi Haifa ellen döntetlent játszó PAOK Szalonikit, így mindkét együttesnek nyolc pontja van a hajrá előtt, míg a másik két alakulat két-két egységgel szerénykedik a táblázat alsó régiójában.

Eredmények – Európa Liga, csoportkör, 4. forduló

G csoport:

Rapid Wien (osztrák)-Genk (belga) 2-2 (2-1)
Thun (svájci)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-2 (0-1)

A csoport állása: 1. Genk 8 pont, 2. Dinamo Kijev 7, 3. Thun 3 (5-6), 4. Rapid Wien 3 (2-7)

H csoport:

Sevilla (spanyol)-Slovan Liberec (cseh) 1-1 (1-0)
Estoril (portugál)-SC Freiburg (német) 0-0

A csoport állása: 1. Sevilla 8 pont, 2. Slovan Liberec 6, 3. SC Freiburg 3, 4. Estoril 2

I csoport:

Rijeka (horvát)-Olympique Lyon (francia) 1-1 (1-1)
Guimaraes (portugál)-Real Betis (spanyol) 0-1 (0-0)

A csoport állása: 1. Real Betis 8 pont, 2. Olympique Lyon 6, 3. Guimaraes 4, 4. Rijeka 2

J csoport:

Legia Warszawa (lengyel)-Trabzonspor (török) 0-2 (0-0)
Lazio (olasz)-Apollon Limasszol (ciprusi) 2-1 (2-1)

A csoport állása: 1. Trabzonspor 10 pont, 2. SS Lazio 8, 3. Apollon Limasszol 4, 4. Legia Warszawa 0

K csoport:

Tromsö (norvég)-Anzsi Mahacskala (orosz) 0-1 (0-0)
Tottenham Hotspur (angol)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 2-1 (0-0)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Tottenham Hotspur 12 pont, 2. Anzsi Mahacskala 7, 3. Sheriff Tiraspol 2, 4. Tromsö 1

L csoport:

AZ Alkmaar (holland)-Sahtyor Karagandi (kazah) 1-0 (0-0)
Makkabi Haifa (izraeli)-PAOK (görög) 0-0

A csoport állása: 1. PAOK Szaloniki 8 pont (6-4), 2. AZ Alkmaar 8 (4-2), 3. Makkabi Haifa 2 (4-6), 4. Sahtyor Karagandi 2 (4-6)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik