Foci

A Vasas a DVTK-t, a Szpari a Mezőkövesdet győzte le

Tomislav Sivic (tomislav sivic, )
Tomislav Sivic (tomislav sivic, )

Születtek meglepetések a labdarúgó Ligakupa harmadik fordulójában.

Az A csoportban a Vasas fogadta az élvonalban az utóbbi időben nagyon jól teljesítő DVTK-t. Az angyalföldiek az első félidőben kétszer is kapufát találták, el, majd fordulás után már a harmadik percben megszerezték a vezetést, Hohmann egy eladott labda után talált be. A végén voltak ugyan helyzetei a vendégeknek, de az utolsó pillanatokban tíz emberre fogyatkozó Vasas kihúzta a lefújásig, 1-0 lett az eredmény.

A B csoportban a DVSC-TEVA harmadik mérkőzését is megnyerte, ezúttal a Balmazújvárost verte 2-0-ra a hajdúsági együttes. Kondás Elemér csapata hét rúgott gólja mellett még egyet sem kapott.

A másodosztályban menetelő Nyíregyháza egy korai góllal sokáig vezetett a Mezőkövesd ellen, ám a 65. percben Gévay egyenlíteni tudott. Az NB II.-ben nyolcból nyolc győzelemmel álló Szpari ezt nem hagyta annyiban, Katona a hajrában meglőtte a három pontot érő találatot. A végén még Reznek Donát egy távoli bombával tette fel az i-re a pontot.

Az Újpest Békéscsabán vizitált a C csoportban és egy második félidei, gyors gólváltás után 1-1-es döntetlent ért el.

Érdekesség még, hogy az E csoportban a Paks 1-0-s zakót kapott a másodosztályú Dunaújváros otthonában.

Eredmények – Ligakupa

A csoport:

Vasas-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Gólszerző: Hohmann (58.)
Piros lap: Görgényi (90+2.)

B csoport:

DVSC-TEVA – Balmazújváros 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Seydi (56.), Volas (84. – 11-esből)

Nyíregyháza Spartacus – Mezőkövesd-Zsóry FC 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Patalay (8.), Katona (84.), Reznik (87.) illetve Gévay (66.)

C csoport:

Békéscsaba-Újpest FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Pantovic (59. – 11-esből) illetve Stanisavljevic (66.)

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Szolnoki MÁV FC 4-2 (2-0)
Gólszerzők: Vukasovic (40.), Póti (42.), Balázsi (82.), Barry (90+2.) illetve Szepessy (59.), Máté (73.)
Piros lap: Balogh (89.)

D csoport:

Szigetszentmiklós-Cegléd 0-1 (0-0)
Gólszerző: Medgyesy (79:9

E csoport:

Dunaújváros-MVM Paks 1-0 (1-0)
Gólszerző: Perovic (84.)

F csoport:

FC Tatabánya-Soproni Vasutas 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Ludánszky (90+1.) illetve Baranyai (2.), Németh (76.)

A Ferencváros-Győri ETO FC találkozót november 16-án rendezik.

G csoport:

Lombard Pápa Termál FC-Gyirmót 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Griiftihs (20.), Eszlátyi (83.) illetve Laki (86.)

H csoport:

Zalaegerszeg – FGSZ Siófok 0-1 (0-0)
Gólszerzők: Volent (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik