Foci

Hullámvölgyben a Fradi

ferencvaros(960x640)(1).jpg (ferencváros, )
ferencvaros(960x640)(1).jpg (ferencváros, )

2-1-re kikapott a Ferencváros a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 10. fordulójában.

A zöld-fehérek az előző fordulóban a Puskás Akadémia ellen szenvedtek el meglepő vereséget, a kispestiek pedig a Haladást verték meg hazai környezetben.

Jól kezdett az FTC a Puskás Ferenc Stadionban, s a mezőnyfölény a 12. percben góllá is érett. Gyömbér egy szögletet követően a leshatárról kapott labdát a 16-oson belül és értékesítette ziccerét (1-0).

David Mateos és a kispesti Ivan Lovric csatája
Fotó: MTI

Még az első játékrészben egyenlíteni tudott azonban a Honvéd. Szintén egy sarokrúgást követően jött a gól, Alcibiade maradt teljesen üresen az ötösön belül és három méterről a kapuba stukkolt (1-1).

A második félidőben legfőképp a házigazda veszélyeztetett, mégis a vendégek találtak be újfent. Egy kavarodást követően Daud elé pattant a labda, fejese pedig a kapufáról a hálóba vágódott (1-2).

A hátralévő időben támadott becsülettel a Ferencváros, Böde néhány perccel a meccs vége pedig hatalmas helyzetet puskázott el, így nem sikerült pontot szereznie Ricardo Moniz fiainak.

Eredmény – OTP Bank Liga, 10. forduló

Ferencvárosi TC – Bp. Honvéd 1-2 (1-1)
Puskás-stadion, 7500 néző, v.: Andó-Szabó

Ferencváros: Jova – Gyömbér, Mateos, Gerson, Bönig – Jenner, Buzsáky (Cukic, a szünetben), Böde, Józsi (Valpoort, 61.), Holman – Diallo (Somalia, a szünetben)

Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Baráth, Alcibiade (Ikenne-King, 48.) – Job (Vernes, 76.), Godoy (Diarra, 65.), Hidi, Nagy G. – Daud, Vécsei

Gólszerzők: Gyömbér (12.), illetve Alcibiade (37.), Daud (53.)

Sárga lap: Mateos (41.), Jenner (93.), illetve Alcibiade (44.), Baráth (47.), Vécsei (58.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik