Foci

Pintér Attila újraértelmezte a les fogalmát

Pintér Attila (Pintér Attila)
Pintér Attila (Pintér Attila)

A Győr és a Ferencváros vezetőedzői értékeltek az NB' harmadik fordulójának rangadója után.

A szombat esti találkozón a Fradi a hajrában szerezte meg a három pontot, így a Győr három forduló után még mindig győzelem nélkül van.

Pintér Attila szerint egy érvényes gólt nem adtak meg a játékvezetők
Fotó: MTI

Pintér Attila, a győriek menedzsere a játékvezetők teljesítményét kritizálta, olvasható az eto.hu-n.

„Gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez, ugyanakkor két kritikus helyzetre kíváncsi leszek. Az egyik, amikor Besic ráfejelte a saját kezére a labdát, a másik pedig Trajkovic gólja. Az én értelmezésem szerint – és ha rosszul tudom, akkor elnézést kérek – az új szabályok azt mondják ki, hogy ha egy kapura tartó lövés lepattan a védőről, akkor az már nem les. Ha így van, akkor ez döntően befolyásolta a mérkőzést. Mentek előre becsülettel a játékosaim, a kapus többször védett. Egy jó mérkőzésen maradtunk sajnos pont nélkül.”

Moniz örült csapata sikerének
Fotó: MTI

Ricardo Moniz a díszpáholyból követte több mint egy órán keresztül csapata játékát, mivel Andó-Szabó András játékvezető a lelátóra küldte heves érzelemkitörése miatt. A holland szakvezető a fradi.hu kérésére nyilatkozott.

„Először is nagyon sajnáljuk, ami Stevanoviccsal történt, meggyőződésem, hogy vétlen ütközés előzte meg a szituációt. Jobbulást kívánunk neki. Újdonság volt számomra, hogy a meccset a lelátóról kellett végignéznem. A meccs végét jobban bírtuk, ami úgy gondolom, a kemény felkészülés eredménye. Ez nagyon lényeges volt, hiszen a kevésbé tehetséges játékosok a jó erőnléttel sok mindent kompenzálni tudnak. A bajnokcsapat otthonában tudtunk győzni, ráadásul vesztett állás után fordítottunk, ezért mindenképpen nagy gratuláció illeti a fiúkat. Köszönöm a stábtagoknak, hogy a második játékrészében ilyen remekül irányították az együttest. A játékvezetőre semmilyen megjegyzést nem tettem, beléptem a pályára, miután Bödét érzésem szerint buktatták a tizenhatoson belül. A bíró valószínűleg a túlzott vehemenciám miatt küldött fel a lelátóra.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik