Foci

Mourinho: Edzettem az igazi Ronaldót, a brazilt

cristiano ronaldo, jose mourinho (cristiano ronaldo, jose mourinho, )
cristiano ronaldo, jose mourinho (cristiano ronaldo, jose mourinho, )

A Chelsea menedzsere egy interjúban szúrt oda korábbi játékosának, Cristiano Ronaldónak.

José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának régi-új edzője az ESPN sportcsatornának nyilatkozott a minap. A Real Madridot nemrégiben elhagyó portugál elmondta, hogy tavaly ő is meg akarta szerezni Gareth Bale-t, de ez „lehetetlen” volt. Annak ugyanakkor örül, hogy a jelek szerint a blancók ezúttal le tudják igazolni a walesit, ugyanakkor a sajtóban keringő vételárat ő is sokallja.

Mourinho kicsit nosztalgiázott is, múltidézésével pedig odaszúrt egyet világklasszis honfitársának, Cristiano Ronaldónak.

„2000-ben voltam először vezetőedző, de már előtte is megfordultam pár klubnál asszisztensként és a világ legjobb játékosaival dolgoztam együtt. 30 éves voltam, de már edzettem Ronaldót, nem ezt (Cristianót), az igazit, a brazilt” – így a Special One, aki Rivaldót, Figót és Guardiolát is megemlítette.

Korábban tartotta magát a pletyka, amely szerint Mourinho és Cristiano Ronaldo között megromlott a viszony, a jelek szerint pedig ezeknek a szóbeszédeknek volt is alapjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik