Foci

Tizenhárommal ment tovább a Honvéd

holender filip (holender filip)
holender filip (holender filip)

A Budapest Honvéd gálát rendezett a Bozsik Stadionban: a montenegrói Celik Niksicet 9-0-ra győzték le, így összesítésben 13-1-el mentek tovább.

A csütörtöki EL-nap rosszul indult a magyar futball szempontjából, hiszen a Videoton pocsékul játszva kikapott a Podgorica vendégeként, így a fehérváriak óriási meglepetésre már az első selejtezőkörben búcsúztak. Ezért a Honvédnak jutott a feladat, hogy helyreállítsák a magyar foci becsületét.

Mivel a kispestiek 4-1-re nyertek idegenben, így tulajdkonképpen formalitás volt a visszavágó, hiszen a Celik Niksic számára lehetetlen volt a küldetés, hogy legalább 3-0-ra nyerjenek.

Nem is lett így, a Honvéd megörvendeztette szurkolóit egy remek estével, ugyanis kiütötték montenegrói ellenfelüket: a magyar csapat 9-0-ra nyert.

Ez már kiütés
Fotó: MTI

A piros-feketéknél a gólgyártást a fiatal tehetség, Holender Filip kezdte meg, majd Diaby és Diarra is betalált az első felvonásban. A szünetet követően Délczeg és Testardi büntetőből vette be a vendégek kapuját, de az olasz légiós akcióból is eredményes tudott lenni, csakúgy, mint később Alcibiade

A találkozón pályára lépett Andrea Mancini is, aki egy félidőt kapott Marco Rossitól. Édesapja, a Manchester City korábbi trénere, Roberto Mancini a helyszínen tekintette meg a meccset.

A Honvéd erőfölényét jól mutatja, hogy a fővárosiak 29 alkalommal lőttek kapura, míg a Niksic csak egyszer (!). A hajrában aztán Kozma és Testardi megint mattolta a vendégek kapusát, így 9-0 lett a vége.

Boksznyelven: ez K.O.

Eredmény – Európa Liga-selejtező, 1. forduló, 2. mérkőzés

Budapest Honvéd – Celik Niksic (montenegrói) 9-0 (3-0)
Gólszerzők: Holender (14.), Diaby (23.), Diarra (36.), Délczeg (49.-büntetőből), Testardi (66.-büntetőből, 75., 88.), Alcibiade (67.), Kozma (81.)
Továbbjutott a Honvéd, 13-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik