Foci

Platini nem enged a tizenháromból

Michel Platini (michel platini, )
Michel Platini (michel platini, )

A FIFA elvenne még egy helyet Európától a brazil vb után, a francia sportdiplomata azonban nem túl lelkes az ötlettől.

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) francia elnöke szerint a kontinens korábban már lemondott néhány világbajnoki helyről, ezért a mostani rendszer szerinti 13 hely mindenképp jár az európai válogatottaknak.

A sportvezető ezt azután mondta, hogy Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke – aki korábban támogatta az ázsiai konföderáció plusz egy vb-helyre irányuló kérését – az UEFA pénteki kongresszusán tett reggeli látogatásakor megszólalt a kérdésben.

Azoknak, akiknek több van, osztozniuk kell azokkal, akiknek kevesebb jutott: ez sportágunk fejlesztési programjainak alapelve” – fogalmazott Blatter.

Fotó: AFP

Az 53 európai válogatott közül 13 lehet ott a jövő évi, 32 csapatos brazíliai vb-n, miközben Afrikából öt, Dél-Amerikából és Ázsiából négy vagy öt, az észak- és közép-amerikai, illetve karibi térségből három vagy négy, Óceániából pedig egy vagy egy sem. A házigazda Brazília automatikusan résztvevője a tornának.

1994-ben 15 európai csapat volt a vb-n, most 13, tehát az együttérzésünkről egyszer már tanúbizonyságot tettünk” – reagált a FIFA-elnök szavaira Platini a kongresszus után. Az UEFA elnöke hozzátette, a végrehajtó bizottság következő ülésén tárgyalnak majd Blatter javaslatáról, de ehhez tudni kell, hogy a FIFA vezetője cserébe mit ajánl az európaiaknak a sportági világszervezet jövő héten sorra kerülő mauritiusi kongresszusán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik