Foci

Komédia és Honvéd-siker Pécsett

Davide Lanzafame  (davide lanzafame, )
Davide Lanzafame  (davide lanzafame, )

Saját csapattársával veszekedő Honvéd-játékost állítottak ki és idő előtt bekapcsolt a locsoló. A fővárosiak 3-0-ra nyertek.

A Budapest Honvéd az első félidő 20. percében szerezte meg a vezetést a Pécs vendégeként, Lanzafame lőtte ki az alsó sarkot (0-1). Szinte azonnal egyenlíthetett volna a PMFC, ám Wittrédi próbálkozását védte Kemenes.

A második félidőben elején hihetetlen jelenetnek lehettünk szemtanúi: tizenegyeshez jutott a Honvéd, ám Martinez és Lanzafame összeveszett azon, ki végezze el a pontrúgást – már nem először. Az olasz addig kardoskodott, míg végül a játékvezető egy piros lappal az öltözőbe küldte. Martinez sárgát kapott időhúzásért, majd bevarrta a büntetőt (0-2). Sőt, ugyanő nem sokkal később akcióból is betalált, szép mozdulattal lőtte ki a felső sarkot (0-3).

A 75. percben újabb vicces jelenetet láthattunk, ugyanis bekapcsolt az öntözőrendszer, de csak rövid ideig állt a játék. A végén még Grumics fejelt mellé ígéretes helyzetből, így a szépítés sem jött össze a hazaiaknak, 0-3-al ért véget a találkozó.

Eredmény – OTP Bank Liga, 25. forduló

Pécs, 3000 néző, Vezette: Solymosi

PMFC-Matias – Budapest Honvéd 0-3 (0-1)

PMFC-Matias: Dibusz – Lázár P., Lantos (Gaál, 63.), Balogh B., Uzoma – Nagy O. (Beke, 74.), Koller K. (Szatmári L., 60.), Akassou, Wittrédi – Grumic, Simon A.

Budapest Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Baráth – Nagy G., Zivanovic, Vécsei (Ikenne-King, 78.) – Tchami (Hidi, 55.), Lanzafame, Martínez (Diaby, 65.)

Gólszerzők: Lanzafame (20.), Martinez (52., 57., előbbit 11-esből)

Sárga lap: Lázár P. (31.), illetve Tandia (25.), Lanzafame (37., 51.), Martinez (51.)

Piros lap: Lanzafame (51.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik