Foci

Kassai Viktort szétcincálták

kassai-viktor(210x140)(3).jpg (kassai viktor)
kassai-viktor(210x140)(3).jpg (kassai viktor)

Valljuk meg őszintén, nem a magyar játékvezető és asszisztensei meccse volt a keddi BL elődöntő. Mentségükre legyen mondva, olyan iramban rohant át olykor a Bayern a Barcelonán, amit szabad szemmel nehéz volt követni. Ettől még persze...

Kétségtelen tény, a Bajnokok Ligája keddi, első elődöntőjén nem történt más, mint amit előre megjósoltunk: a Bayern München elképesztő sebességgel és hatékonysággal vezette a labdaszerzést követő támadásaikat, míg a Barcelona jóval körülményesebben tiki-takázott. Persze ez nem a mi dicséretünk, hanem a bajorok zsenialitása.

A Bayern támadásért felelős szekciója, a Gomez, Robben, Müller, Ribery négyes keresztbe-kasul száguldozott a Barcelona védelmi vonalán, megoldhatatlan feladat elé állítva ezzel a hiányos Barcelona védelmet – és a játékvezetést.

A spanyol Marca „csak” az első három gólt látta szabálytalannak (lásd fent). Az elsőnél Dante átkarolva, ergo kezeivel lefele nyomva Alvest fejelt gólpasszt Müllernek. A másodiknál egyértelműen lesen volt Gomez, a harmadiknál pedig Müller szabálytalanul tartotta fel a Robben után iramodó Jordi Albát.

Kassain és csapatán a németek is találhatnak fogás, hiszen Lahm kapura tartó lövésénél Piqué könyöke állta a labda útját – ez büntetőt ért volna. (A másik két Barca-kezezést nem említjük, mert ott, ahogy Puhl mester fogalmaz, „a kéz nem kereste a labdát”.). Ha innen nézzük, ez négy, mérkőzést befolyásoló tévedés…

Ha magyar szemmel, úgy nem biztos, hogy igaza van a spanyoloknak. Az első eset 12 egy tucat, a második akár egy vonal is lehetett, a harmadiknál meg valóban beállt Müller Alba elé, de hamarabb elfoglalta a pozíciót. Más sportágakban simán elzárásnak nevezik az ilyet…

Ráadásul a két csapat közt akkora volt a különbség, mintha a Fradi Baktalórántházán haknizott volna… Ezt még a spanyol lapok is korrektül elismerik.

A katalán Sport így fogalmaz. „A Barcelona teljesen összeomlott, és gyakorlatilag kiesett a Bajnokok Ligájából – katasztrofális vereség.” A marca.com sem kíméletesebb: a Bayern fölénye megkérdőjelezhetetlen volt, a Barcelonának csodára lesz szüksége a döntőbe jutáshoz.”

Mi ebben a csodában nem hiszünk…

Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés

Bayern München – Barcelona 4-0
Gólszerző:
Müller (25.), Gomez (48.), Robben (74.). Müller (82.)

Bayern München: Neuer – Alaba, Dante, Boateng, Lahm – Schweinsteiger, Javi Martinez – Ribery (Shaqiri, 89.), Müller (Pizarro, 83.), Robben – Gomez (Luiz Gustavo, 71.). Vezetőedző: Jupp Heynckes.

Barcelona: Valdes – Jordi Alba, Bartra, Piqué, Dani Alves – Iniesta, Busquets, Xavi – Pedro (David Villa, 83.), Messi, Sanchez. Vezetőedző: Tito Vilanova.

Sárga lap: Gomez (37.), Javi Martinez (46.), Schweinsteiger (87.) illetve Bartra (39.), Sanchez (87.), Jordi Alba (89.), Iniesta (92.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik