Foci

Lanzafame ikszelt a Kecskeméttel

Nem született gól a Bozsik-stadionban, így a Honvéd továbbra sem tudja legyőzni a KTE-t.

A Honvéd még sohasem győzte le az NB I.-ben a KTE-t, és az első félidőt nézve sem tűnt feltétlenül úgy, hogy ez ezúttal sikerülni fog. Mohl került nagy helyzetbe a meccs 2. percében, de lövését Kemenes védte.

Aztán Antal is bemutatott két bravúrt, mind a két alkalommal Lanzafame tüzelt. Ignjatovic fejese is sokat ígért, de az meg fölément. Több volt a Honvéd helyzet, de a kecskemétiek is igyekeztek, háromesélyes maradt a meccs.

A második játékrészben mindkét csapat támadni próbált, de nem nagyon ment neki. A 68. percben, amikor a menteni igyekvő Vécsei ráfejelte a labdát Pekárra, a játékszer Balázs elé került, ő viszont 100 százalékos helyzetben a kapu fölé emelt.

Akik televízión követték a meccset, majdnem eret vágtak a meccs derekára, addigra ugyanis annyiszor mondta ki a riporter Lanzafame nevét, mint ahány csillag van az égen… Talán emiatt is lett idegesítő a meccs vége.

A 85. percben Lanzafaménak odarúgott Yannick, a Honvéd drukkerei huhogással reagáltak. A 92. percben Lanzafame végezhetett el jó helyről szabadrúgást, de föléemelt.

Nem született gól.

Eredmény – labdarúgó NB I., 24. forduló:

Budapest Honvéd – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0-0

Bozsik-stadion, 2000 néző, vezette: Iványi

Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic – Vécsei (Nagy, 70.), Hidi (Bobál, 58.), Baráth – Lanzafame, Martinez, Tchami (Ikenne-King, 65.). Vezetőedző: Marco Rossi

Kecskeméti TE: Antal – Mogyorósi, Vaskó, Varga, Forró – Joseliani (Burgos, 60.), Vukasovic, Pekár (Savic, 81.), Mohl – Salami, Balázs (Yannick, 69.). Vezetőedző: Horváth Ferenc

Sárga lap: Lanzafame (74.), illetve Forró (45.), Yannick (85.), Mogyorósi (88.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik