Foci

A Honvéd olasz melóval nyert Kaposváron

kemenes szabolcs (kemenes szabolcs, )
kemenes szabolcs (kemenes szabolcs, )

Kihagyta a 11-est a Kaposvár, ki is kapott.

Szép lassan egyre feljebb lopakodik a Kaposvár a nagyon sűrű középmezőny elejére, míg a Honvéd éppen visszafelé haladt az elmúlt időszakban.

Nagy lendülettel szállt a meccsbe a Rákóczi, és Waltner egy nagy ziccer után egy villámgyors kontra végén közelről a kapuba passzolt a 14. percben (1-0).

A Honvéd sok balszerencsés meccsen van túl, és most sem volt mázlija az első félidőben: Lanzafame ollózós mozdulata ha másért nem, azért mindenképp bemehetett volna, hogy gyönyörködjünk benne egy kicsit. Aztán épp az olasz harcolt ki 11 -est a 60. percben, abban is lehetett gyönörködni, mert kihozta a maximumot a szituációból. Tchami belőle (1-1).

A Juve korábbi támadója folytatta remeklését, ugyanis a 67. percben egy 18 méterről elvégzett szabadrúgást parádés mozdulattal lőtt a kapuba (1-2). Jött aztán egy másik 11-es is, az ellenoldalon, Tandia szabálytalankodott a 16-oson belül Waltnerrel szemben. A büntetőt Oláh lőtte, Kemenes meg védte!

A 76. percben Okuka hagyott ki nagy ziccert (a kaput sem találta el fejjel), majd a 83. percben a vendégeknek talán járt volna egy tizenegyes. A végén még volt egy kaposvári szabadrúgás-veszély, de gól nem született. Nyert a Honvéd.

Eredmény – labdarúgó NB I.:

Kaposvári Rákóczi – Budapest Honvéd 1-2 (1-0)

Kaposvár, 1800 néző, vezette: Berger

Kaposvár: Hajdúch – Okuka, Hegedűs, Kovács, Jánvári (Vrucina, 86.) – Pavlovic, Pedro (Horváth, 74.), Oláh (Haruna, 79.), Safaric, Balázs B. – Waltner. Vezetőedző: Prukner László

Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Tandia, 62.), Lovric, Ignjatovic, Baráth – Nagy, Diarra, Hidi (Ivancsics, 33.) – Tchami, Délczeg (Bobál, a szünetben), Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerzők: Waltner (14.), illetve Tchami (60.), Lanzafame (67.)

Sárga lap: Kovács (66.), illetve Ignjatovic (31.), Baráth (44.), Tandia (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik