Foci

Király: A törököknek nincs vesztenivalójuk

Király Gábor szerint a törököknek nincs vesztenivalójuk, így teljes elszántsággal rohamozhatnak kedden a magyar labdarúgó-válogatott elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

A magyar kapus a repülőtéren az indulás előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, a riválisnak ez az utolsó esélye, hogy versenyben maradjon a csoport második, pótselejtezőt érő helyéért, azaz szinte bizonyos, hogy rendkívül nagy lendülettel kezdi majd a számára sorsdöntő találkozót. Úgy vélte, a magyar csapatnak türelmesnek kell maradnia, s a kínálkozó lehetőségeket kíméletlenül értékesíteni kell ahhoz, hogy sikerüljön elhozni a három pontot Törökországból.

Az 1860 Münchenben légióskodó hálóőr hangsúlyozta, bár kellemetlen, hogy a románok az utolsó pillanatban egyenlítettek pénteken, de a legfontosabb, hogy a nemzeti együttes a döntetlennel is megtartotta második pozícióját.

Hajnal Tamás arról beszélt, a románok ellen 2-2-re végződött meccs első nagy csalódása után, reálisan értékelve a találkozót, abból kell erőt merítenie a csapatnak, hogy a 90 perc során jobban játszott, mint ellenfele. Szerinte ebből a szempontból közelítve a helyzetet önbizalom-növelő volt a románok elleni találkozó, még ha fájdalmas is, hogy a vendégek a 92. percben egyenlítettek.

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a válogatott kiváló közössége átsegítette az „apatikusabb állapotba” került játékosokat, immár mindenki százszázalékosan a következő feladatra koncentrál, és nem a múlton rágódik.
A török válogatottról a szakvezető megjegyezte, hogy sok változás volt a keretében az őszi, budapesti találkozóhoz képest, amelyen csapata 3-1-re győzött.

A magyar válogatott megérkezését követően elfoglalja szállását, majd Egervári közép-európai idő szerint 18 órától tart edzést a játékosoknak a keddi találkozó helyszínén, azaz a Fenerbahce stadionjában. A mérkőzés 19:30 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik