Foci

Hozták a kötelezőt a törökök és a németek

török válogatott (török válogatott, )
török válogatott (török válogatott, )

Németország 3-0-ra, Törökország 2-0-ra nyert idegenben világbajnoki-selejtezőn, míg a norvégok meglepetésre kikaptak.

Azt már korábban megírtuk, hogy Izrael pontot lopott a portugáloktól, hiszen 3-3-re végeztek a felek kora délután, bár ez az eredmény a luzitánokra nézve hízelgő, hiszen csak a 92. percben tudtak egalizálni.

Az esti találkozókön is született egy meglepő eredmény, hiszen az E csoport másodikja, Norvégia hazai környezetben kapott ki a harmadik Albániától, Salihi találatának köszönhetően. A vendégek emberhátrányban fejezték be a meccset, ugyanis a 89. percben megfogyatkoztak, de így is nyertek, és átvették a második helyet a tabellán, míg Norvégia már csak a negyedik, “köszönhetően” Izland 2-1-es sikerének.

Számunkra a legfontosabb mérkőzés az Andorra-Törökország meccs volt, hiszen Sahinék üldöznek minket, bár még a győzelmükkel is csak hatpontnál tartanak: pénteken Inan és Yilmaz vette be Gomes kapuját, így 0-2 lett a vége.

A németek számára könnyű volt a feladat, hiszen azok ellen a kazahok ellen léptek pályára, akik eddig csak egypontot szereztek a C jelű hatosban. A Nationalelf bedarálta a hazaiakat, Schweinsteiger, Götze és Müller ünnepelhetett gólt, így megszilárdították első helyüket a csoportban: a németek már hatpontos előnyben vannak a svédek előtt, bár Ibrahimovicék csak később meccselnek.

A horvátok sem botlottak, 2-0-ra intézték el a szerbeket, míg Belgium rendesen kitömte Máltát: 6-0 a vége.

Eredmények – világbajnoki-selejtezők
A csoport:
Horvátország – Szerbia 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Mandzukic (23.), Olic (37.)

B csoport:
Bulgária – Málta 6-0 (2-0)
Gólszerzők: Tonev (6., 38., 68.), Popov (47.), Gargorov (55.), Ivanov (74.)

C csoport:
Kazahsztán – Németország 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Schweinsteiger (20.), Götze (22.), Müller (74.)

D csoport:
Andorra – Törökroszág 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Inan (30.), Yilmaz (45.)

E csoport:
Szlovénia – Izland 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Novakovic (34.) illetve Sigurdsson (55., 78.)

Norvégia – Albánia 0-1 (0-0)
Gólszerzők: Salihi (67.)
Piros lap: Lila (89.)

G csoport
Liechtenstein – Lettország 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Polverino (17.) illetve Cauna (30.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik