Foci

Csak eggyel volt jobb a Porto

porto malaga (porto, malaga, )
porto malaga (porto, malaga, )

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Porto hazai pályán tudott nyerni a Malaga ellen.

Nem kimondottan csúcspárosítás a Porto-Malaga párharc, ám az biztos, hogy egy portugál-spanyol küzdelem mindig pikáns lehet.

A Malaga az AC Milant és a Zenitet megelőzve csoportelsőként lépett tovább az egyenes kieséses szakaszba, míg a Porto második helyen zárt az A jelű négyesben a Paris Saint-Germain mögött.

Az odavágón azonban semmi sem látszott abból, hogy a spanyolok milyen előkelő helyen végeztek a csoportkörben, hiszen szinte helyzetük sem volt. Tegyük hozzá, a Porto is megszenvedett a Malaga védelmével, de a kék-fehér mezesek jóval többet tettek a vezető gól megszerzéséért, mint a neonzöldben focizó vendégek.

A könnyen feledhető első félidő után a másodikban többször is ziccerbe kerültek. Előbb Izmailov veszélyeztetett az 53. percben, de ekkor a labda még elkerülte a kaput. Aztán kevéssel ezután Joao Moutinho már nem hibázott: Alex Sandro remekül passzolt be a védők mögé, ahol érkezett Moutinho, akiről lemaradtak a spanyolok, és belsővel a kapuba helyezte a labdát (1-0).

A gól után teljesen lelassította a játékot a Porto, míg a Malagának továbbra sem voltak komoly ziccerei, így maradt az 1-0, ami soványka előny a visszavágóra.

A Bayern München sima londoni sikeréről IDE kattintva olvashatsz.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
FC Porto – Malaga 1-0 (0-0)
Gólszerző: Moutinho (56.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik