Foci

Mali elővette a 2012-es forgatókönyvet

mali (mali, )
mali (mali, )

A 2013-as Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén Mali 3-1-re legyőzte Ghánát, vagyis a tavalyi év után ismét a Sasoké lett a dobogó legalsó foka.

Az előző kiírásban ugyanez volt a bronzmeccs párosítása, és akkor Mali 2-0-ra nyert Diabaté duplájával. Idén, a sors fintora, hogy megint egymás ellen döntöttek a felek a harmadik hely sorsáról, hiszen Ghána tizenegyesekkel kapott ki Burkina Fasótól, míg Malit Nigéria intézte el könnyedén.

A szombat esti találkozón Samassa kezdte meg a gólgyártást, így a szünetben 1-0-ra vezetett Mali. A második felvonásban Keita duplázta meg a Sasok előnyét, így úgy tűnt, megint 2-0-ra nyernek a nyugat-afrikaiak, főleg úgy, hogy Ghána az 58. percben büntetőt hibázott.

Asamoah azonban nem tévesztett célt a hajrában, így a végjátékot szorossá tették a ‘Fekete Csillagok’. Azonban a 92. percben Diarra bebiztosítota a győzelmet, és a bronzérmet Malinak (3-1).

Így 2012 után 2013-ban is Mali zárt a ANK harmadik helyén.

Eredmény – Afrikai Nemzetek Kupája, 3. helyért
Mali – Ghána 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Samassa (21.), Keita (48.), Diarra (92.) illetve Asamoah (82.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik