Foci

Beckham újra Milánóban?

David Beckham (david beckham, )
David Beckham (david beckham, )

Lapértesülés szerint ismét szerződtetné David Beckhamet az AC Milan labdarúgócsapata.

A Gazzetta dello Sport szerdán arról írt, hogy a klub már el is kezdte a tárgyalásokat a 37 éves angol futballistával, aki 2009-ben és 2010-ben rövid ideig kölcsönben a milánói gárda tagja volt, amíg az észak-amerikai liga (MLS) bajnoksága szünetelt.

2009-ben a Puskás Ferenc Stadionban is járt a lombard sztárklubbal, a magyar ligaválogatottat 5-2-re győzte le akkor a Milan, melyben az angol játékoson kívül Andrij Sevcsenko, Kaká, vagy épp Ronaldinho is szerepet kapott.

A 115-szörös válogatott középpályás 2007 óta a Los Angeles Galaxy együttesében szerepelt, a kaliforniai csapattal tavaly és tavalyelőtt is bajnok lett. Bár marasztalták, novemberben bejelentette, hogy az idény végén távozik, de hangsúlyozta, hogy még nem szeretné abbahagyni a labdarúgást.

Épp emiatt David Beckham nevével sokszor találkozhatunk majd a napokban, ugyanis, ha minden a tervek szerint megy, ezen a héten bejelenti, hova fog igazolni. Az angol középpályásnak a fáma szerint 12 kérője is akadt, ő csak annyi kikötést tett, hogy a Premier League-ben nem kíván szerepelni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik