Foci

Ronaldo nélkül nem ment a Madridnak

Kaká (kaká, )
Kaká (kaká, )

Mivel Antonio Adán kapust az előző fordulóban kiállították, így Iker Casillas nevével kezdődött a Pamplonába látogató blancók kezdője, azonban Cristiano Ronaldo és Sergio Ramos eltiltás, Pepe sérülés miatt kihagyta az összecsapást. A vendégek nem nagyon találták a fogást ellenfelükön, langyos első félidőt produkáltak a csapatok, melyben a kapuk nem is nagyon forogtak veszélyben.

Joggal bízhattunk a jobb folytatásban, ám a Real Madridnak csak fellángolásai voltak, hiába próbált csapatán cserékkel frissíteni José Mourinho. A hajrához közeledve az Osasuna kezdett el veszélyesen játszani, a hazaiak sorra vezették a támadásokat, ám a fővárosiak levédekezték az összeset.

Tovább tetézte a bajt vendégoldalon, hogy Kaká rá nem jellemző módon 18 percnyi játék alatt képes volt begyűjteni két sárga lapot, így az utolsó negyed órát tíz emberrel játszotta le a Madrid. Így is gólt szerzett a Real, ám les miatt érvénytelenítették Callejón találatát. A döntés végül elmaradt, a csapatok osztoztak a pontokon ezen az alacsony színvonalú mérkőzésen.

Az Espanyol tovább folytatja menekülő hadjáratát, a nemrég még sereghajtó barcelonai együttes most hazai pályán nyert a Celta Vigo ellen. Riválisa, a Mallorca 3-1-es zakóba szaladt bele a Valladolid otthonában.

Eredmény – La Liga, 19. forduló

Osasuna – Real Madrid 0-0
Piros lap: Kaká (76.)

Espanyol – Celta Vigo 1-0 (1-0)
Gólszerző: Garcia (23.)

Valladolid – Mallorca 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Ebert (21., 90+2.), Oscar (88.) illetve Casadeus (38.)

Valencia – Sevilla 2-0 (0-0)
gólszerző: Soldado (50., 89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik