Foci

Messi már az ötödik felé tekint

lionel messi (lionel messi, barcelona, )
lionel messi (lionel messi, barcelona, )

Az FC Barcelona argentin labdarúgója, Lionel Messi már a következő Aranylabdára gondol.

Egy hete sincs, hogy a támadó megkapta zsinórban negyedik elismerését a FIFA zürichi gáláján, Messi máris a következő szavazást várja, hogy újabb Aranylabdát kaphasson.

Persze azt ő is tudja, hogy nehéz lesz megismételnie azt a bravúrt, amit 2012-ben végrehajtott, vagyis 91 gólt szerezni 12 hónap alatt. Ennek ellenére képesnek hiszi magát bezsebelni az ötödik díjat is.

“Remélem, még többet nyerek. Megpróbálok még jobb lenni, de ez nagyon nehéz lesz. Nem hiszem, hogy még egyszer elérem a 91 találatot” – nyilatkozta Messi.

A 25 éves futballista elmondta, minden évben más érzés volt megnyerni az Aranylabdát: “Más érzelmeket váltottak ki belőlem a díjak, de mind boldoggá tett. Az elsőt, amit Párizsban kaptam, egyedi volt. A másodikra nem is számítottam. Az pedig elismerés volt, amikor a harmadikat is megkaptam, és így csatlakozhattam Michel Platinihez és Johen Cruyffhoz.”

Messi négy Aranylabdájával egyeduralkodója a labdarúgásnak, így ha ötödször is megkapná, szinte örök életű rekordot állíthatna fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik