Foci

A várva várt csoda elmaradt Cheltenhamban

Fellaini (fellaini, )
Fellaini (fellaini, )

Az angol FA-Kupában minden megtörténhet, még az is, hogy egy negyedik ligás csapat kiejti a magasabban jegyzett ellenfelét. A Cheltenhamnak nem sikerült mindez az Everton ellen.

Az Evertont látta vendégül a  negyedik ligás Cheltenham Town angol FA-Kupa 3. fordulójában és a vendégek gyorsan nyomatékosították:hiába reménykednek a helyiek csodában, az nem lehet, hiszen a Premier League-ből érkeztek. Nikica Jelavic és Leighton Baines révén már a 21. percben 0-2-re vezetett az Everton, de az első félidőben nem sikerült több gólt szerezniük.

Leon Osman nem sokkal a második félidő megkezdését követően 0-3-ra módosította az eredményt, amire a telt házas hazai publikum legnagyobb örömére Russell Penn válaszolt két perccel később (1–3).

Ezzel el is lőtték az összes puskaporukat a hazaiak. Az Evertonnak azonban még maradt a tasolyban muníció, Séamus Coleman és Marouane Fellaini is betalált még, így 1-5 lett a vége.

Angol FA-Kupa, 3. forduló, eredmények + a 4. forduló párosítása:
Cheltenham Town (IV. osztályú)–Everton 1–5
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Brighton & Hove Albion (II.)–Newcastle United 2–0
Aldershot Town (IV. osztályú)–Rotherham United (IV.) 3–1
Aston Villa–Ipswich Town (II.) 2–1
Barnsley (II.)–Burnley (II.) 1–0
Blackburn Rovers (II.)–Bristol City (II.) 2–0
Bolton Wanderers (II.)–Sunderland 2–2
Charlton Athletic (II.)–Huddersfield Town (II.) 0–1
Crawley Town (III.)–Reading 1–3
Crystal Palace (II.)–Stoke City 0–0
Derby County (II.)–Tranmere Rovers (III.) 5–0
Fulham–Blackpool (II.) 1–1
Hull City (II.)–Leyton Orient (III.) 1–1
Leeds United (II.)–Birmingham City (II.) 1–1
Leicester City (II.)–Burton Albion (IV.) 2–0
Luton Town (V.)–Wolverhampton Wanderers (II.) 1–0
Macclesfield Town (V.)–Cardiff City (II.) 2–1
Manchester City–Watford (II.) 3–0
Middlesbrough (II.)–Hastings United (VII.) 4–1
Millwall (II.)–Preston North End (III.) 1–0
Nottingham Forest (II.)–Oldham Athletic (III.) 2–3
Oxford United (IV.)–Sheffield United (III.) 0–3
Peterborough United (II.)–Norwich City 0–3
Queens Park Rangers–West Bromwich Albion 1–1
Sheffield Wednesday (II.)–Milton Keynes Dons (III.) 0–0
Southampton–Chelsea 1–5
Southend United (IV.)–Brentford (III.) 2–2
Tottenham Hotspur–Coventry City (III.) 3–0
Wigan Athletic–Bournemouth (III.) 1–1
West Ham United–Manchester United 2–2
Swansea–Arsenal 2–2
Mansfield–Liverpool 1–2
A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Brighton–Swansea/Arsenal
Crystal Palace/Stoke City–Manchester City
West Ham United/Manchester United–Fulham/Blackpool
Southend United/Brentford–Chelsea
Hull City/Leyton Orient–Barnsley
Middlesbrough–Aldershot Town
Millwall–Aston Villa
Leeds United/Birmingham City–Tottenham Hotspur
Norwich City–Luton Town
Oldham Athletic–Mansfield Town/Liverpool
Macclesfield Town–Wigan Athletic/ Bournemouth
Derby County–Blackburn Rovers
Reading–Sheffield United
Huddersfield Town–Leicester
QPR/ West Brom–Sheffield Wednesday/ MK Dons
Bolton/Sunderland–Everton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik