Foci

BL: Roberto di Matteo állása a tét

Roberto Di Matteo (Array)
Roberto Di Matteo (Array)

Kiemelt figyelem övezi a címvédő Chelsea Juventus elleni, torinói fellépését a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi, ötödik fordulójában, már csak azért is, mert a találkozó mindkét csapat számára döntő jelentőséggel bír a továbbjutás szempontjából.

A londoni Kékek a bajnokságban botladoznak, legutóbbi négy összecsapásuk közül egyet sem tudtak megnyerni. Szombaton nagy meglepetésre a Gera Zoltánt is foglalkoztató West Bromwich Albion stadionjában kaptak ki 2-1-re
“A pontos okát nem tudjuk, de valahogy a csapat számára a november minden évben az egyik legrosszabb hónap” – nyilatkozta Roberto di Matteo, a Chelsea olasz vezetőedzője, akinek egyes információk szerint a tulaj, Roman Abramovics már annak ellenére keresi az utódját, hogy szinte napra pontosan fél éve, még BL serleget tartott a kezében…

A nyeretlenség és a formán kívüliség ellenére a londoni gárda biztosíthatja helyét a legjobb 16 között kedden, ehhez azonban győznie kell Torinóban. A BL 1992-es bevezetése óta a címvédő mindig túljutott a csoportkörön, ha azonban a Chelsea most veszít, komoly veszélybe kerülhet a továbbjutása.

A Serie A-ban címvédő torinói gárdának ugyanakkor nagy valószínűséggel ez az utolsó lehetősége arra, hogy megőrizze esélyét a nyolcaddöntőbe kerülésre. Az E csoport másik mérkőzésén ugyanis a Chelsea-hez hasonlóan hétpontos Sahtar Donyeck a Nordsjaellandhoz látogat, s könnyen elképzelhető, hogy mind a három pontot hazaviszi. A Juventus hat ponttal a csoport harmadik helyén áll, a dán gárda eddig egy pontot szerzett.

Az F csoportban az élen álló Valencia a második helyezett Bayern Münchent látja vendégül kedden, s mivel mindkét csapatnak kilenc pontja van, a találkozó a továbbjutás szempontjából itt is nagy jelentőséggel bír. Különösen azért, mert a hat ponttal harmadik BATE Boriszov azt a Lille-t fogadja, amely eddig még döntetlent sem ért el a csoportkörben.

A G csoportban az FC Barcelona a Szpartak Moszkva vendége lesz. A katalán csapat az előző fordulóban nagy meglepetésre kikapott a skót Celtic Glasgow vendégeként, amivel elszalasztotta, hogy már két körrel a vége előtt biztosítsa helyét a legjobb 16 között. Érthető, ha Cesc Fabregas, aki útlevélproblémák miatt vasárnap leszakadt a többiektől, és néhány órával többet töltött a moszkvai reptéren, csak a győzelemben hisz. “A műfű vagy a hideg nem jelenthet problémát vagy éppen kifogást, győzni akarunk” – nyilatkozta a világ- és Európa-bajnok középpályás, aki szerint csapata nem a továbbjutást jelentő egy pontért, hanem mindhárom pont megszerzésének céljával utazott az orosz fővárosba.
A Celtic a Benficához látogat Lisszabonba. Utóbbi mérkőzést Kassai Viktor vezeti majd, s a vendég skót csapat már egy döntetlennel is nagy lépést tehet a legjobb 16 közé kerülésért, győzelem esetén pedig biztosan ott lenne a nyolcaddöntőben.

A H csoportban a továbbjutását már az előző körben bebiztosító Manchester United a Galatasaray stadionjában lép pályára, míg Vass Ádám csapata, a kolozsvári CFR a Bragát fogadja. A legjobb 16 közé kerülésre utóbbi három együttesnek még egyaránt van esélye.

Az eredmények megfelelő alakulása mellett a Barcelona, a Bayern München, a Celtic, a Chelsea, a Sahtar Donyeck és a Valencia már kedden továbbjuthat.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
E csoport:
Nordsjaelland (dán)-Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45
Juventus (olasz)-Chelsea (angol) 20.45
A csoport állása: 1. Chelsea 7 (10-6), 2. Sahtar Donyeck 7 (7-5), 3. Juventus 6, 4. Nordsjaelland 1

F csoport:
BATE Boriszov (fehérorosz)-Lille (francia) 20.45
Valencia (spanyol)-Bayern München (német) 20.45
A csoport állása: 1. Valencia 9 (10-4), 2. Bayern München 9 (10-5), 3. BATE Boriszov 6, 4. Lille 0

G csoport:
Szpartak Moszkva (orosz)-FC Barcelona 18.00
Benfica (portugál)-Celtic Glasgow (skót) 20.45
A csoport állása: 1. FC Barcelona 9 pont, 2. Celtic Glasgow 7, 3. Benfica 4, 4. Szpartak Moszkva 3

H csoport:
Galatasaray (török)-Manchester United (angol) 20.45
CFR Cluj (román)-Braga (portugál) 20.45
A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Manchester United 12 pont, 2. CFR Cluj 4 (5-6), 3. Galatasaray 4 (4-5), 4. Braga 3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik