Foci

Szuper Ibra és „sztratoszferikus” ollózása

Zlatan Ibrahimovic (zlatan ibrahimovic, )
Zlatan Ibrahimovic (zlatan ibrahimovic, )

A nemzetközi sajtó szuperlatívuszokban dicséri a svéd Zlatan Ibrahimovic szerdai mesternégyesét, köztük az ominózus ollózós találatot.

Amint arról írtunk, az új stockholmi stadion avatóján a PSG klasszisa négy gólt szerzett Anglia ellen, így főszerepet vállalt hazája 4-2-es győzelméből. Zlatan Ibrahimovic mind a négy találata élményszámba ment, arról azonban, ahogy a negyediket belőtte, még sokáig beszélni fognak.

Már a hosszabbításban járt a találkozó, amikor Joe Hart kapus egy előreívelt labdát az égbe fejelt. Ibrahimovic gyorsan kapcsolt, majd kissé kiszorított helyzetből, a tizenhatos sarkától méterekkel szánta el magát ollózásra, a bogyó pedig magas ívben a hálóba hullott.

Hiába azonban a világraszóló találat, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hajthatatlan: Ibrahimovic gólja nem kerül be az idei Puskás-díjra jelöltek listájára. A FIFA csütörtöki közleménye szerint erre azért nincs lehetőség, mert a szavazás néhány órával korábban már megkezdődött.

Mivel a Puskás-díjra csak az adott naptári évben szerzett találatokat lehet nevezni, Ibrahimovic gólja elméletileg „feledésbe merülhet”, ugyanakkor a FIFA már jelezte, átgondolják, hogy a találat indulhasson a jövő évi szavazáson.

Ibrahimovic ollózós góljának nemzetközi sajtóvisszhangja

Svédország:

Svenska Dagbladet: „Őrület, téboly, csoda.”

Dagens Nyheter: „Varázslatos premier 49 967 néző előtt.”

Spanyolország:

El Mundo: „Ilyen mestermű csak egy olyan vakmerő és tehetséges játékosnak sikerül, mint Ibrahimovic. Szemgyönyörködtető látvány!”

El Periódico: “Ez a sztratoszferikus ollózás volt a futballtörténelem egyik legszebb gólja. Vagy talán a legszebb?”

Marca: „Csúcs, egyedi, látványos! Nincsenek szavak szuper Ibra mutatványának leírására. Ilyen Zlatan: képes a legrosszabbra és a legjobbra is. Az angolok elleni meccsel bevonult a futballtörténelembe.”

Sport: „Ibrahimovic a maga teljes mivoltában. Hol fantasztikus labdarúgóként az egekbe dicsérik, hol elátkozzák megosztó személyisége miatt.”

Olaszország:

Tuttosport: „Ibrakadabra! Micsoda gól volt ez?”

La Gazzetta dello Sport: „A történelemkönyvekbe vonuló Ibra négy gólt szerzett Anglia ellen, erre még senki sem volt képes. Mostantól ő a csoda-Ibra, és micsoda slusszpoénnal: akrobatikus ollózással gól, 25 méterről!”

Corriere dello Sport: „Őrületes Ibra! Négy gól Angliának, szenzáció! Ez aztán az ollózás!”

Franciaország:

L’Equipe: „Ibrahimágia! Zlatan tíz pontból tízet érdemel, góljaival a negyedik dimenzióba katapultálta magát.”

Le Monde: „Ibrahimovic az évtized gólját lőtte, és nevetségessé tette az angol kapust. Ez a futballista nem szerzi a gólokat, hanem feltalálja őket.”

Le Figaro: „Ibrahimovic terrorizálja Angliát, mellette nem lehet unatkozni. Egy hónappal a Németország elleni döntetlen után a skandinávok ismét történelmet írtak.”

Le Parisien: „Őrületes gól. Zlatani gól.”

Svájc:

Blick: „Ibrakadabra csodagólja: látott már ilyet a futballvilág? Ibrahimovic a 90. percben feltette a koronát a gólfesztiváljára.”

Tages Anzeiger: „Ibrahimovic álomgólja, Zlatan egymaga szétszedte az angolokat.”

Neue Zürcher Zeitung: „Ibrahimovic-gálaelőadás, 14 perc alatt mesterhármas. Az új stockholmi Friends Arena felavatása sikeresen megtörtént.”

Norvégia:

Aftenposten: „Ibrahimovic kaotikus viszonyokat teremtett Anglia ellen. Micsoda buli a stadionavatón!”

Dagbladet: „A megállíthatatlan Zlatan egymaga legyűrte az angolokat, négy gólt szerzett, az utolsó minden idők egyik legszebbje volt.”

Finnország:

Hufvudstadsbladet: „Zlatan rendkívüli estéje Anglia ellen: négy gól!”

Oroszország:

Ria Novosztyi: „Ibrahimovic lerombolta Angliát, a svéd sztár elrontotta Steven Gerrard 100. válogatottságát.”

Gazeta: „Ibrahimovic fantasztikus! Svédország visszavágott Angliának az Eb-n elszenvedett vereségért.”

Ukrajna:

Fanat: „A futball mint színház: az elképesztő stílusú Ibrahimovic megérett a színpadra.”

Kazahsztán:

Vesztyi: „Ibrahimovic helyet szerzett magának a történelemkönyvekben.”

 

Videó – Ibrahimovic négy gólja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik