Foci

Szalai gólja most nem ért pontot

Szalai Ádám fejesével még egyenlített a Mainz labdarúgócsapata a Werder Bremen otthonában, ám végül 2-1-re nyert a hazai együttes a Budesliga 10. fordulójában.

Szalai Ádámról szólt az elmúlt egy hét Németországban, a magyar válogatott csatár ugyanis történelmi mesterhármasával mind a Kickertől, mind a Bundesliga hivatalos honlapjától kiérdemelte a forduló legjobbja címet. Így abszolút nem volt meglepő, hogy kezdőként lépett pályára Brémában.

A Werder igen korán, már a 11. percben megszerezte a vezetést, Hunt bombázott a léc alá. A hazaiak ezt az előnyt meg tudták őrizni a szünetig, pedig a Mainznak volt több és veszélyesebb lehetősége, Ivanschitz például úgy sem tudott a kapuba találni, hogy már csak egy védő állt a gólvonal előtt.

Fordulás után ment előre az egyenlítésért a vendég együttes, a 64. percben pedig egy középre ívelt labdát Szalai bólintott a hálóba, 1-1-re módosult az állás. Már-már úgy tűnt, hogy osztoznak a pontokon a felek, azonban a jól hajrázó Bremen egy szép, egyben szerencsés szabadrúgásgóllal bezsebelte a győzelmet.

Eredmények – Bundesliga, 10. forduló

Werder Bremen – Mainz 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Hunt (11., 86.) illetve Szalai (64.)

Bayer Leverkusen – Düsseldorf 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Sam (16.), Schürrle (41.), Castro (66.) illetve Rafael (40.), Bodzek (86.)
Piros lap: Rolfes (65.)

 

Videó – Szalai ismét fejjel volt eredményes:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik