Foci

Már nem veretlen az Arsenal, Zágrábban nyert a PSG

Az Arsenal labdarúgócsapata 2-0-ra kikapott a Schalke-tól a Bajnokok Ligája B csoportjának 3. fordulójában.

Az A csoportban a Párizs zágrábi túrára volt hivatalos, majd bő fél óra elteltével a vezetést is megszerezte a PSG, Ménez szép egyéni alakítása után lövetett gólt Ibrahimoviccsal. A francia játékos még a szünet előtt maga is betalált, így megnyugtató előnybe került a gall együttes.

A második felvonásban a Dinamo főleg Sammir révén kidolgozott pár veszélyesnek tűnő helyzetet, azonban nem sikerült bevennie a francia hálót, és mivel a vendégek sem lőttek több gólt, 0-2 lett a vége.

A csoport másik meccse, a Porto és a Dinamo Kijev találkozója nagy csatát hozott. A vendégek kétszer is válaszolni tudtak a hazaiak vezető találatára (Ideye is, még idejében), Martinez második gólja azonban meghozta a három pontot a portugál együttesnek (3-2), amely veretlenül vezeti a csoportot.

A B csoportban az eddig hibátlan Arsenal fogadta az üldöző Schalke 04-et, így igazi csoportrangadót rendeztek. Az első félidő nem hozott sok helyzetet, ám a németek így is megszerezhették volna a vezetést, Huntelaar azonban nagy helyzetben mellé lőtt. Fordulás után is a Schalke játszott veszélyesebben, Höwedes például igen közel járt a gólhoz ám fölé lőtt, így a vezető találatot Huntelaar jegyezte a 76. percben. A hajrában még egy kontra végén Afellay is betalált Farfán szép passza után, a Schalke így 2-0-ra nyert és a csoport élére ugrott.

Az Arsenal korábban még nem kapott ki nemzetközi kupamérkőzésen az Emirates Stadionban. Sokat elmond erről az összecsapásról, hogy az angol drukkerek rendkívül szimpatikus módon, felállva tapsolták meg a német együttest.

Angol oldalról talán egyedül a német tehetség, Serge Gnabry lehetett boldog, aki a hétvégi, Norwich elleni debütálása után a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett az Arsenal színeiben (a 83. percben cserélték be). A Norwich ellen a klub történetének harmadik legfiatalabb játékosa lett.

Montpellier-ben csak a kispadon kapott helyet Megyeri Balázs, az Olympiakosz Pireusz magyar kapusa. A gall csapat uralta a meccs nagy részét, majd a második felvonásban a vezetést is sikerült megszereznie, Torosszidisz azonban a 73. minutumban egalizálni tudott. A végére maradt a slusszpoén, Mitroglou ugyanis a görögöknek szerezte meg a győzelmet.

A C és a D csoportban is voltak történések, kikapott a Milan, a Real Madrid és a Manchester City is.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 3. forduló

A csoport:

Dinamo Zagreb – PSG 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Ibrahimovic (33.), Ménez (43.)

FC Porto – Dinamo Kijev 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Varela (15.), J. Martinez (36., 78.) illetve Gusev (21.), Ideye (72.)

A csoport állása: 1. FC Porto 9 pont, 2. Paris Saint-Germain 6, 3. Dinamo Kijev 3, 4. Dinamo Zagreb 0

B csoport:

Arsenal – Schalke 04 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Huntelaar (76.), Afellay (86.)

Montpellier – Olympiakosz Pireusz 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Charbonnier (49.) illetve Torsszidisz (73.), Mitroglou (90.)

A csoport állása: 1. FC Schalke 04 7 pont, 2. Arsenal 6, 3. Olimpiakosz 3, 4. Montpellier 1

 

Videó – Kikapott az Arsenal:


Ajánlott videó

Olvasói sztorik