Foci

Fordított a Manchester United Kolozsváron

manchester united cfr cluj (cfr cluj, kolozsvár, manchester united)
manchester united cfr cluj (cfr cluj, kolozsvár, manchester united)

Sem Scholes, sem Giggs nem volt ott a Manchester United keretében a CFR Cluj elleni találkozóra, de ez nem azt jelenti, hogy tartalékos volt a United. Igaz ez még akkor is, ha Vidic és Smalling sérülés miatt hiányzott a csapatból.

Az angoloknak két-három csapatra való jó játékosuk van, és egy hidegvérű menedzserük, aki ezen a találkozón nem volt rest beállítani az újonc Wootoont a meccs hajrájára a védelem kellős közepébe.

A United jól játszott, talán most játszott legjobban ebben a szezonban, még akkor is, ha a Kolozsvár egy gyönyörű góllal megszerezte a vezetést. Nagyon izgulnia kellett a végén a Ferguson-fiúknak, nem véletlen, hogy a találkozó végén a skót menedzser őszintén gratulált Iona Andone mesternek.

A találkozó legjobbja a több mint 10 kilométert futó Wayne Rooney volt, aki remekül megértette magát Robin van Persie-vel, és ez győzelmet eredményezett.

A csoport másik találkozóján a Galatasaray odahaza kapott ki a Bragától. Ez azt jelenti, hogy a Manchester United 100 százalékos, a többieknek egy-egy győzelme van.

A többi mérkőzésről, így a BATE Boriszov Bayern München ellen aratott 3-1-es sikeréről ida kattintva olvashatsz.

Bajnokok Ligája, H csoport, 2. forduló

CFR Cluj (román) – Manchester United (angol) 1-2 (1-1)

CFR: Felguerias – Pinto, Cadú, Rada, Sepsi – Aguírregaray (Nicoara, 81.), Sougou (Alberto, 23.), Muresan, Camora – Kapetanos (Bjelanovic, 66.), Bastos. Vezetőedző: Ioan Andone

Manchester United: De Gea – Rafael, Ferdinand, Evans (Wootoon, 79.), Evra – Cleverley, Fletcher, Anderson – J. Hernández (Wellbeck, 83.), Rooney, Van Persie. Menedzser: Sir Alex Ferguson

Gólszerzők: Kapetanos (14.), illetve van Persie (28., 49.)

Sárga lap: Ferdinand (86.)

Galatasaray – Braga 0-2 (0-1)
gólszerző: Ruben Micael (27.), Alen (94.)

A csoport állása:

1. Manchester United 6 pont
2. CFR Cluj 3 pont
3. Braga 3 pont
4. Galatasaray 0 pont

Videó – a találkozó összefoglalója:

A meccs szöveges közvetítését az alábbiakban olvashatod vissza.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

92. PERC. ELKÉPESZTŐ HAZAI HELYZET! Egy kontra végén Rafael Bastos fejelt szenzációsan, De Gea azonban még nagyobb bravúrral hárított. Megmentett két pontot csapatának!

NORDSJEALLAND-CHELSEA 0-4, BATE-BAYERN 2-1!

90. PERC: Három perc hosszabbítás lesz.

86. PERC: Az első sárga akár lehett volna piros is.

SÁRGA LAP 86’
Rio Ferdinand
Bastos hasába lépett bele.

MÁR 3-0-RA VEZET A CHELSEA A NORDSJAELLAND ELLEN.

83. PERC: Való igaz, Hernandez lényegében az ég világon semmit nem csinált. A többiekhez képest persze.

CSERE 83’
Manchester
Hernandez le, Wellbeck be.

DAVID LUIZ IS GÓLT LŐTT DÁNIÁBAN, 2-0 A CHELSEA-NEK.

CSERE 81’
CFR
Aguirregaray helyett Nicoara jött be.

BATE-BAYERN 2-0! Nem semmi!

79. PERC: Újoncot avat a United Scott Wootoon személyében. Evans egyébként sántikálva jött le a pályáról.

CSERE 79’
Manchester United
Evans helyett Wootton a pályán.

JONAS MÁSODIK GÓLJÁVAL: VALENCIA-LILLE 2-0!

75. PERC: van Persie esett el a 16-oson belül, de a játékvezető nem ítélt 11-est.

Nem árt megjegyezni, hogy még egyetlen sárga lapot sem osztott ki a baszk játékvezető, Alberto Undiano Mallenco. Ugyanis alig van szabálytalanság.

71. PERC: Rooney adta be balról laposan, a kapu előtt érkezett van Persie, de Sepsi László mellett nem érte már el a labdát.

71. PERC: Luis Alberto adta el a labdát, hátul adogattak volna a hazaiak. Ez volt talán az első amatőr megmozdulásuk.

70. PERC: Továbbra is magasan a manchesterieknél van többet a labda. Ami a többi meccset illeti: azokon is rég volt már gól, a második félidőben csak Lisszabonban esett, a Benfica-Barca meccsen.

Olyan, mintha vihar előtti csend lenne a játékban. De ki rúgja a következőt?

66. PERC: Megjött a közönség hangja.

A két edző már találkozott egymással, amikor Ioan Andone mester a Dinamo Bukarest edzője volt. Akkor, azon a találkozón egyedül Fletcher lépett pályára. Mindez a 2004-05-ös szezonban történt.

CSERE 61’
Kolozsvár
Bjelanovic jött be Kapetanos helyére

58. PERC: Most eldugja a labdát a United. Tiki-taka.

FABREGAS GÓLJÁVAL 2-0-RA VEZET A BARCELONA A BENFICA STADIONJÁBAN.

56. PERC: A második román szöglet után Cadú fejelt kapura, a spanyol kapus reflexmozdulattal ütötte szögletre a labdát.

VÉDÉS 56’
De Gea
Káprázatos védés!

56. PERC: Muresan fejelte le a labdát a szöglet után, Evra ismét szölgetre mentett.

SZÖGLET 55’
Kolozsvár
Evra fejelte ki a beadást.

52. PERC: Muresan adta laposa középre, Kapetanos azonnal tüzelt, de fölészállt nagyon a labda, mert Evans ott állt előtte.

49. PERC: VEZET A MANCHESTER UNITED! Méghozzá gyönyörű góllal. Ismét Rooney volt az egyik főszereplő. A jobb oldali oldalvonaltól nem messze indította a holland témadót, aki a védők mögött hagyta, hogy lepattanjon a labda, majd a kimozduló kapus mellett a hálóba pöckölt. 1-2!

GÓÓÓL 49’
van Persie
Klasszis találat!

47. PERC: Az első helyzet az angoloké. Kapatenos vesztette el a labdát, majd az Rooney elé került, ő lőtt, szöglet lett a vége. A sarokrúgás végén Anderson bikázott az égbe.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Kolozsvár
Elkezdődött a második félidő.

A CRF drukkerei álló vastapssal kísérték az öltözőbe a hazai focistákat, nem véletlenül. A kolozsváriak remekül helytállnak Európa egyik élcsapata ellen.

Hamarosan folytatjuk a közvetítést!

Félidei eredmények

E csoport:

Juventus (olasz) – Sahtar Donyeck (ukrán) 1-1
Nordsjaelland (dán) – Chelsea (angol) 0-1

F csoport:

Valencia (spanyol) – Lille (francia) 1-0
BATE Boriszov (fehérorosz) – Bayern München (német) 1-0

G csoport:

Szpartak Moszkva (orosz) – Celtic Glasgow (skót) 2-3 – végeredmény
Benfica (portugál) – FC Barcelona (spanyol) 0-1

H csoport:

Galatasaray (török) – Braga (portugál) 0-1


VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45+1. PERC: van Persie-vel szemben szabályalankodtak 28 méterre a kolozsvári kaputól, a szabadrúgást Rooney lőtte rá, de a hazai kapus hárított.

45. PERC: Rooney hihetetlenül sokat van játékban, rengeteget fut, és a társak is őt keresik a támadások felépítésénél.

Cleverley esett el Rooney szöglete után, de ez nem Anglia. Itt ilyenért nem adnak büntetőt.

Ezen a játéknapon most már biztosan nem lesz olyan találkozó, amelyen nem születik gól.

A VALENCIA IS VEZET ODAHAZA, A LILLE A SZENVEDŐ FÉL.

SZÖGLET 38’
Manchester United
Evra harcolta ki a szögletet.

Sem Giggs, sem Scholes nincs ott a manchesteri keretben. Példátlan.

MATA GÓLJÁVAL VEZET A CHELSEA A NORDSJAELLAND OTTHONÁBAN.

34. PERC: Amikor a CFR játékosa tért ölelő átadással indítja az ellenoldalon csapattársát, és ő a 45 méteres átadást leveszi, elgondolkodik az ember, mennyire messze vagyunk attól, amit látunk…

A BRAGA MEGSZEREZTE A VEZETÉST A GALATASARAY OTTHONÁBAN.

32. PERC: A United türelmesen és higgadtan játszik, legalábbis így tűnik.

28. PERC: Egyenlített a Manchester United! Rooney ívelt be szabadrúgást a bal oldalról, a 16-os vonalától 4 méterre. A beadásba Robin van Persie vállal, fejjel tette bele magát, és a kicsit kint álló Felgueiras mögött a labda bepottyant a kapuba – 1-1! Mintha lesen állt volna a holland.

GÓÓÓL 28’
Manchester United
Van Persie fejelt a kapuba.

MÁRIS 1-1 AZ ÁLLÁS A JUVENTUS-SAHTAR MECCSEN – BONUCCI.

27. PERC: Továbbra is az angoloknál van többet a labda, a hazaiak a kontrákban bíznak.

A BATE BORISZOV MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BAYERN MÜNCHEN ELLEN! MI LESZ ITT MA?

23. PERC: Micsoda pech: az életveszélyes, gólpasszadó Sougou sérülés miatt le kell, hogy jöjjön.

CSERE 23’
Kolozsvár
Sougou helyett Alberto

MEGLEPETÉS TORINÓBAN IS, VEZET A SAHTAR A JUVENTUS OTTHONÁBAN!

20. PERC: Anderson lőtt belsővel 17 méterről, de mellément a kísérlet.

19. PERC: Rooney remek lövést eresztett meg, de a hazaiak kapusa szögletre tornászta a próbálkozást.

13. PERC: VEZET A KOLOZSVÁR! Sougou ment el a jobb oldalon, miután remek indítást kapott, laposan középre adott, és érkezett Kapetanos, aki 15 méterről jobbal De Gea kapujába lótt. 1-0!

GÓÓÓL 13’
Vezet a Kolozsvár!
Kapetanos

11. PERC: Lenyugodtak a kedélyek Kolozsváron, ami azért különös, mert nem is volt senki ideges, maximum a kezdeti lendület vitte a hazaiakat előre.

VEZET A BARCELONA A BENFICA OTTHONÁBAN. Messi tálalt középre, Alexis Sanchez pedig bevetődve lőtt a kapuba.

6. PERC: A United birtkokolja többet a lasztit.

A Kolozsvárnak magyar tulajdonosa van, Pászkány Árpád, de a legutóbbi időkig magyar játékosa nem volt. Vass Ádám már az, sajnálhatja, hogy sérült. A csapatban Sepsi László is magyar származású, és a gárda erőnléti edzője, Barta Gábor is.

4. PERC: Bastos szögletét Sougou fejelte alig mellé, újabb szöglet.

SZÖGLET 4’
Egy letámadás után.
Bastos ívelte befelé.

A United a hétvégén egy szupermeccsen 3-2-re kikapott odahaza a Tottenham ellen.

1. PERC: Sir Alex komolyan veheti a meccset, egy laza Rooney, Hernandez, van Persie támadosor…

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Manchester United
Elindult a mérkőzés.

Fantasztikus a hangulat az erdélyi stadionban, a közönség élőképpel jelentkezett.

Hét helyszínen is a BL himnusza szól.

Hamarosan kezdődik a mérkőzés.

Egy találkozó már befejeződött a 2. körben: a Szpartak Moszkva még vezetett 2-1-re a Celtic ellen, de aztán emberhátrányba került, és végül Samaras két gólt lőtt, és 3-2-re nyert a skót csapat.

A kezdőcsapatok:

FC CFR 1907 Cluj: Mário Felgueiras – Ivo Pinto, Sepsi, Cadú, Rada, Camora, Mureşan, Rafael Bastos, Aguirregaray, Kapetanos, Sougou. Cserék: Stăncioiu, Maftei, Piccolo, Diogo Valente, Luís Alberto, Nicoară, Bjelanović

Manchester United: De Gea – Rafael, Evra, Ferdinand, J. Evans, Anderson, Cleverley, Fletcher, Rooney, van Persie, Hernández. Cserék: Lindegaard, Büttner, Wootton, Nani, Powell, Kagawa, Welbeck


„A CFR legyőzte a Bázelt mindkét play-off meccsen, aztán nyert a Braga otthonában is. Ez sok mindent elmond arról, milyen játékerőt képvisel. Nem lesz könnyű meccs, így teljes komolysággal vágunk neki.

Ha a Kolozsvár pozitív eredményt ér el velünk szemben, akkor óriási favoritként vág neki a Galatasaray elleni páros meccsnek” – nyilatkozta aa mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a Manchester United edzője, Sir Alex Ferguson.

És valóban, a Vass Ádámot sérülés miatt nélkülöző “Csefere” igen veszélyes ellenfél, így a cseppet sem meggyőző játékot produkáló angoloknak nagyon oda kell figyelnie ezen a román túrán.

A United az első körben megverte a Galatasarayt 1-0-ra, a Kolozsvár pedig a Braga otthonában győzött magabiztosan.

Több érdekes párharcot is láthatunk majd ezzel együtt kedden. A lesajnált BATE Boriszov, amely az első körben idegenben alázta le a Lille-t, a nagy esélyes Bayern Münchent lepheti meg.

A Juventus a Roma 4-1-es legyőzése után a Sahtar Donyecket intézné el, a Barcelona pedig a Benfica vendége lesz.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:

E csoport:

Juventus (olasz) – Sahtar Donyeck (ukrán) 1-1 (1-1)
Nordsjaelland (dán) – Chelsea (angol) 0-4 (0-1)

F csoport:

Valencia (spanyol) – Lille (francia) 2-0 (1-0)
BATE Boriszov (fehérorosz) – Bayern München (német) 3-1 (1-0)

G csoport:

Szpartak Moszkva (orosz) – Celtic Glasgow (skót) 2-3
Benfica (portugál) – FC Barcelona (spanyol) 0-2 (0-1)

H csoport:

Galatasaray (török) – Braga (portugál) 0-1 (0-1)
CFR Cluj (román) – Manchester United (angol) 1-2 (1-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik