Foci

Az Arsenal, a United, a Spurs és a Pool is továbbment

arsenal (arsenal, lukas podolski, gervinho)
arsenal (arsenal, lukas podolski, gervinho)

Ezúttal nem született meglepetés az angol Ligakupában, az esélyesek továbbléptek a következő körbe, ahol Chelsea-Manchester United találkozót is rendeznek.

Azok után, hogy a Manchester City kedden elbúcsúzott az Aston Villa ellenében a Ligakupából, többen azt várták, hogy a meglepetések sora folytatódik szerdán.

Végül nem így történt. Az Arsenal 6-1-re verte meg a Coventryt úgy, hogy Oliver Giroud, a Montpellier-től igazolt francia támadó megszerezte első gólját a londoniak színeiben, éppen a találkozó első találatát. Ezt követően kihagyott egy 11-est is, de az Ágyúsok nem zuhantak össze, sőt, kitömték ellenfelüket.

A Manchester United ezúttal sem játszott jól, de így is megverte a Newcastle Unitedet, így ott van a következő körben. Szintúgy a Tottenham, amely egyre jobban formába lendül, persze kínos is lett volna a Carlisle ellen elvérezni.

Talán egyetlen meglepetés, hogy a Liverpool továbbment, ez a formájukat illetően megkérdőjelezhető volt a West Brom elleni összecsapás előtt. Aztán a Real Madridtól kölcsönvett Sahin két góljával továbblőtte a Poolt. Gera Zoltán nem játszott.

Kiesett a Queens Park Rangers, amely otthon kapott ki 3-2-re a Readingtől.

A nap végén megtartották a következő kör sorsolását: a legnagyobb meccs minden bizonnyal a Chelsea-Manchester United találkozó lesz. Pikáns, hogy a Liverpool jelenlegi menedzsere, Brendan Rodgers korábbi csapatát, a Swansea-t kapta!

Eredmények – angol Ligakupa

Arsenal – Coventry 6-1
gólszerzők: Giroud (39.), Oxlade-Chamberlain (57.), Arshavin (63.), Walcott (73., 87.), Miguel (79.), illetve Ball (78.)

Manchester United – Newcastle 2-1
gólszerzők: Anderson (44.), Cleverley (58.), illetve Cissé (62.)

West Bromwich Albion – Liverpool 1-2
gólszerzők: Tamas (6.), illetve Sahin (17., 82.)

Queens Park Rangers – Reading 2-3
gólszerzők: Hoillet (14.), Cissé (71.), illetve Gorkss (16.), Shorey (76.), Pogrebnyak (81.)

Norwich – Doncaster 1-0
gólszerző: Tettey (26.)

Carlisle -Tottenham 0-3
gólszerzők: Vertonghen (37.), Townsend (53.), Sugurdsson (89.)

A következő körben:

Sunderland – Middlesbrough
Swindon – Aston Villa
Wigan – Bradford
Leeds – Southampton
Norwich – Tottenham
Liverpool – Swansea
Chelsea – Manchester United
Reading – Arsenal

Videó – a Manchester United győzelme:

Videó – a Liverpool továbbjutása:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik