Foci

Gyurcsó: nincs időnk búslakodni

gyurcsó ádám (gyurcsó ádám, )
gyurcsó ádám (gyurcsó ádám, )

Gyurcsó Ádám, a Videoton fiatal válogatott középpályása szerepet kapott csapata Genk elleni EL-csoportmeccsén, szerinte túlzás a 0-3.

Gyurcsó Ádám csereként beállva bő fél órát játszhatott a Genk-Videoton Európa Liga-csoportmeccsen, számára szokatlan szerepkörben, a bal oldalon.

Ahogyan korábban többen is nyilatkozták a Videotonból, a 3-0-ás vereség arányát ő is túlzónak találja.

“Annak természetesen örülök, hogy ezúttal is pályára léphettem egy komoly nemzetközi tétmérkőzésen, az eredmény miatt azonban én is és a csapattársaim is csalódottak vagyunk. Nem érzem úgy, hogy a 3-0-s végeredmény reálisan tükrözné a két csapat közti különbséget. Az első félidőben szerintem kiegyenlített játékot láthattak a nézők, a második félidőben viszont úgy érzem, mi játszottunk aktívabban, többet támadtunk, és benne volt a játékunkban, hogy kiegyenlítünk” – mondta Gyurcsó a vidi.hu-nak.

A 21 éves játékos meglepődött, amikor Paulo Sousa szólt neki, hogy beáll, de nem a jobb oldalra, hanem a bal szélre, ahol korábban még sosem játszott. Gyurcsó a pályán már nem érezte idegennek az új szerepkörét.

“Most ugyan mindenki nagyon csalódott az eredmény miatt, de nincs sok időnk búslakodni” – folytatta Gyurcsó. Pénteken délelőtt a Vidi még egy átmozgató edzést végzett Belgiumban, aztán “gyors” hazautazás, hiszen szombaton már a Győr elleni rangadóra készülnek.

“Tisztában voltunk azzal, hogyha bejutunk az EL-csoportkörbe, akkor nagyon sűrű lesz a programunk, azonban a szakmai stáb remekül felkészített bennünket arra, hogy mind fizikálisan, mind pedig mentálisan bírjuk ezt a sorozatterhelést. Végezetül, de nem utolsósorban azt is el szeretném mondani, hogy nagyon jó érzés volt a csapat számára, hogy az egész vendégszektort megtöltötték a Vidi-szurkolók, és végig hangosan biztattak bennünket” – nyilatkozta a vidi.hu-nak a mérkőzés után Gyurcsó Ádám.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik