Foci

A FIFA szerint nem hivatalos meccs a magyar–ír

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nem ismeri el hivatalos találkozónak a 0-0-ra végződött júniusi barátságos találkozót.

A FIFA azzal indokolja a döntését, hogy a meccsen közreműködő egyik partjelző, a dán David Vang Andersen nem tagja a szervezet bírói keretnek.

„Az, hogy a FIFA nem ismeri el hivatalosan a mérkőzést, csak annyit jelent, hogy a 0-0-s eredmény nem számít bele a világranglistába” – mondta Borbély Zoltán, a magyar szövetség sajtó- és jogi irodájának vezetője, aki hozzátette, az érintett asszisztens ugyan nem FIFA-kerettag, de Európa Liga-találkozókon rendre szerephez jut.

Megjegyezte, a pályára lépett játékosok válogatottságáról a nemzeti szövetségek döntenek, és az MLSZ ezt hivatalos találkozóként könyveli el.

A FIFA döntése elsősorban az íreknél okozhatott volna némi problémát, ugyanis a válogatottságot a nyári Európa-bajnokság után lemondó Damien Duff éppen századszor húzta magára a címeres mezt, és ha törölték volna a magyarok elleni találkozót, akkor nem lenne meg számára a centenárium. Ám az ír szövetség – a magyarhoz hasonlóan – jelezte, hivatalosnak ismeri el a találkozót, azaz Duff “százados” marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik