Foci

Hármat kapott Belgiumban a Videoton

videoton fc (i) (videoton fc, )
videoton fc (i) (videoton fc, )

Összefoglaló: A belga Genkhez látogatott a Videoton a labdarúgó Európa Ligában. A székesfehérváriak meglepően visszafogottan kezdtek a KRC otthonában, a hazaiak pedig miután a 22. percben megszerezték a vezetést a remek napot kifogó Vossen góljával, magabiztosan őrizték az eredményt.

Fordulás után aztán változott a játék képe, egyre többet támadott a piros-kék együttes, lógott a levegőben, hogy akár egyenlíthet is Paulo Sousa csapata. Vossen azért emlékeztette a Vidit, hogy nem árt hátul is figyelni, a 71. percben egy kontra végén fejelt a keresztlécre.

A hazaiak támadója a 78. percben gólt lövetett Buffellel, ezzel el is dőlt a három pont sorsa. A ráadásban még De Ceulaer is beköszönt, 3-0 lett a vége, az eredmény azonban túlzó a látottakhoz képest.

A csoport másik mérkőzésén gólnélküli döntetlen született, a Basel úgy sem tudott nyerni Lisszabonban, hogy a hazaiak az 50. perctől emberhátrányban játszottak Xandao kiállítása után.

Rengeteg mérkőzést játszottak az Európa Ligában csütörtökön, több magyar érdekeltség is volt. Ezekről bővebben IDE és IDE kattintva olvashatsz.

Eredmény – Európa Liga, G csoport, 1. forduló

Genk, Cristal Arena, Vezeti: Laurent Duhamel (francia)

KRC Genk – Videoton FC 3-0 (1-0)

KRC Genk: Van Hout – Koulibaly, Hamalainen, Simaeys, Dani Fernandez (Nadson, 77.) – Hyland, Gorius, Buffel, Joseph-Monrose (Plet, 82.) – Vossen (Kumordzi, 85.), De Ceulaer Vezetőedző: Mario Been

Videoton FC: Bozovic – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth B. (Kovács, 66.), Mitrovics – Filipe Oliveira (Gyurcsó, 58.), Sándor, Walter Lee – Torghelle (Nikolic, 72.) Vezetőedző: Paulo Sousa

Gólszerző: Vossen (22.), Buffel (78.), De Ceulaer (92.)

Sárga lap: Brachi (90.)

Piros lap:

A csoport másik mérkőzésén:

Sporting Lisszabon – Basel 0-0
Piros lap: Xandao (50.)

Az alábbiakban olvasható élő, szöveges közvetítésünk.

93. PERC: Vége, nyert a Genk.

92. PERC: És ott a harmadik is… Egy középpályán eladott labdával lódult meg a Genk, a végig nagy kedvvel játszó De Ceulaer tolta középre a labdát a tizenhatos előtt majd a hosszú alsóba lőtt, 3-0… Elkerülhető lett volna…

GÓÓÓL 92’
Genk, De Ceulaer
Egy gyors akció végén lőtt az alsóba.


90. PERC:
Három perc lesz a ráadás.

SÁRGA LAP 90’
Videoton, Brachi
Elgurult a bekk gyógyszere, övé az első sárga.


89. PERC:
Visszább fogták magukat a játékosok, már nem olyan lüktetőt a tempó.

CSERE 85’
Genk
Vossen kap vastapsot, Kumordzi áll be.
LES 82’
Videoton, Nikolic
Ígéretes támadás végén maradt lesen.
CSERE 82’
Genk
Joseph-Monrose-t Plet váltja.


78. PERC: És már kettő van közte… Gyors támadást vezetett a Genk és Vossen ugyan kissé kisodródott az akció végén, így is pazar labdát adott a túloldalon érkező Buffelnek, aki kapásból lőtt Bozovic hálójába. 2-0…

GÓÓÓL 78’
Genk, Buffel
Kijátszották a Vidit.
CSERE 77’
Genk
Fernandez helyett Nadson a pályán.
SZABADRÚGÁS 74’
Videoton, Brachi
Szélről ívelt középre, Mitrovic fölészálló lövésével zárult az akció.
CSERE 72’
Videoton
Boritékolható volt: Nikolic be, Torghelle le.


71. PERC:
Velünk volt a keresztléc Vossen fejese ívelt fejese után.

70. PERC: Gyurcsó szelídítette meg a labdát a tizenhatoson belül majd lőtt, van Hout fogta a laposan surranó labdát.

69. PERC: Majdnem megbosszulta magát a szöglet után eladott labda, ugyanis a Genk egy veszélyes kontrát vezetett, melynek végén Vossen egy óriási sprint után lőtt az oldalhálóba. Többen már gólt kiáltották, de kirúgással folytatódott a játék.

SZÖGLET 68’
Videoton, Mitrovic
Kisszöglettel próbálkozott a Vidi, sikertelenül.
CSERE 66’
Videoton
Kovács váltja Tóthot.


65. PERC: Bozovic
! Egy kontra végén De Ceulaer próbálta meg ravaszul átemelni a montenegrói kapus, de a hálóőr védeni tudott.

64. PERC: Nyom a Vidi! Sándor még egy esernyőcselt is meghúzott a büntetőterületen belül. Jól zár egyelőre a genki védelem, de reméljük már nem sokáig.

61. PERC: Ez szép volt! Remekül épített fel egy támadást a Videoton, melynek végén a frissen beállt  Gyurcsó tálalt Sándor elé, a csapatkapitány pedig ígéretes lövést eresztett meg, van Houtról azonban még csak ki sem pattant a labda, úgy védett.

CSERE 58’
Videoton
Gyurcsó érkezik Oliveira helyére.


55. PERC:
Hú, ez meleg volt… Vossen szerezhette volna meg a második gólját, ugyanis remekül robbant be egy középre tett labdára, a laszti végül a hosszú oldali kapufától pár centire gurult el. Kirúgás.

53. PERC: Felpörögtek az események! Előbb Bozovic védett, majd a Vidinek kellett tisztáznia a tizenhatoson belül, majd az ellenakció végén Brachi lőtt, de nem sikerült túljárnia van Hout eszén.

52. PERC: De Ceulaer lőtt rá félfordulatból egy lecsorgó labdát, Bozovic védett biztosan.

SZÖGLET 48’
Videoton, Mitrovic
Üggyel-bajjal tisztáztak a hazaiak.


48. PERC:
Egy felívelt labdát Torghelle tett le szépen Sándor elé, a csapatkapitány lövését azonban blokkolták.

46. PERC: Gyorsan labdát szerzett a Vidi, majd egy védők mögé beívelt labdára startolt Sándor György, de már nem érte el.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Genk
Megy a második félidő, a Vidiben nem volt csere.


45. PERC: Egyetlen másodpercet sem hosszabbított a francia játékvezető, így a Genk 1-0-s előnyével vonulnak öltözőbe a csapatok. Hamarosan folytatjuk, maradjatok velünk!

44. PERC: Na, végre valami! Walter Lee kezdett el cselezgetni, be is verekedte magát a tizenhatoson belülre, ám passza egy védőről felpattant, így van Hout le tudott csapni a labdára. Mindenesetre ez ígéretes akció volt, ebből kellene több!

42. PERC: Továbbra is veszélytelen a Videoton a hazai kapura, a pálya azon harmadában igen pontatlanok a székesfehérváriak.

37. PERC: Hoppá! Hamalainen lecsúszó ívelésénél kellett nagyot nyújtóznia Bozovicnak, végül nem kellett beleavatkoznia.

34. PERC: Oliveira vitte el a labdát a tizenhatosig, ám nem tudott középre adni, blokkolta az átadást a védője.

SZÖGLET 33’
Genk
A lecsorgó labdát Mitrovic gyűjtötte be.


28. PERC:
Az utóbbi percekben nem történt sok minden. A Genknél van többet a labda, a belgák kényelmesen elgurigáznak.

22. PERC: Gól, vezet a Genk… Buffel cselezte ki Stopirát, remekül tekert középre, a Brachi szorításából kiszabaduló Vossen pedig közelről a kapuba fejelt, 1-0…

GÓÓÓL 22’
Genk
Szép ívelés után Vossen fejelt a hálóba.


20. PERC:
Szépen szövögetett egy támadást a Vidi, ám a végén Oliveirának odaléptek. A játékvezető nem fújt a sípjába, Oliveira egy kis ideig lent maradt, de folytatni tudja.

17. PERC: Idő közben egy kölcsönadott Videoton-játékos, az izraeli Kiryat Shmonát erősítő Lencse László gólt lőtt Bilbaóban!

SZABADRÚGÁS 14’
Genk
Veszélyes helyről veszélytelen ívelés.


14. PERC: Tóthnak
ma van lövőkedve, újra távolról próbálkozott, van Houté a labda.

SZÖGLET 12’
Genk
Bozovic húzta le a labdát Simaeys fejese után.


10. PERC:
Itt az első veszélyes belga helyzet, Joseph-Monrose lőtt a szélről, a labda laposan suhant el keresztbe a kapu előtt.

8. PERC: Brachi centerezett, a passz azonban mély lett, van Hout ölelte magához a játékszert.

6. PERC: Apró szabálytalanságokkal igyekszik megfogni a Vidi a Genk meglóduló játékosait, már több belga is a földre került.

2. PERC: Meg is volt az első magyar helyzet, Tóth vezette a labdát, Oliveirához passzolt majd visszakapta a bogyót, lövésre vállalkozott, a világ legmagasabb kapusa, van Hout magabiztosan fogta.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Videoton
A pirosban játszó magyar csapat kezdi a meccset.


Hamarosan kezdődik az összecsapás!

Előzetes: Egyedül a bajnoki ezüstérmes Videoton labdarúgócsapata maradt talpon hazánk klubjai közül a nemzetközi kupaporondon. A Paulo Sousa vezette magyar csapat kiváló teljesítménnyel menetelt a főtábláig. A fehérváriak a szlovák Slovan Bratislava,  a belga Gent, illetve a török Trabzonspor búcsúztatásával jutottak el a csoportkörig úgy, hogy a hat meccsen mindössze egyetlen gólt kaptak.

A sorsolás kedvezően alakult székesfehérvári szempontból, ugyanis a bivalyerős Sporting Lisszabon mellett a Baselt és a KRC Genket kapta Paulo Sousa együttese. Jósolgatásba nem bocsátkoznánk, de így első blikkre a másodiktól a negyedik helyig szinte minden benne van a pakliban.

Idegenben vág bele a sorozatba a piros-kék gárda, Belgiumba utaznak Torghelle Sándorék. A Genk nagyobb játékerőt képvisel, mint a korábban kiejtett Gent, ám nem legyőzhetetlen ellenfélről van szó. Mindenesetre a bukik szerint a hazaiak a találkozó esélyesei, a Vidi esetleges sikerére ötszörös pénzt fizetnek a fogadóirodák. A selejtezőben megszokott stabil védekezésre minden bizonnyal Belgiumban is szüksége lesz a Vidinek, az ellenfél a kvalifikációs szakaszban ötször talált be az ellenfelek kapujába.

A Genk magyar kapusa, Köteles László sérülés miatt csak lelátóról szemléli majd az összecsapást.

A Videoton első csoportmérkőzését 20.45-től a STORY4 televízió élőben közvetíti, míg online élőképes közvetítésben honlapunk története során először követhetik figyelemmel a www.sport24.hu-n!

(Az online közvetítést az UEFA jogok értelmében csak Magyarország területéről lehet online nézni!)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik