Foci

Először nyert a Honvéd és a Zete

A Ligakupa második fordulójában a Vasas és Honvéd és a Zalaegerszeg is győztesen hagyta el a pályát.

A B csoport rangadóján – kicsit erős az elnevéz,s de mégiscsak a két éllovas találkozott -, a Vasas fogadta a Paksot. Az előző körben az angyalföldiek Siófokon tudtak diadalmaskodni, a zöldfehérek pedig a Pécset intézték el.

Most azonban csak a fővárosiak örülhettek hiszen, másodosztályú csapatként ha nem is nagy különbséggel – 1-0 lett -, de megverték a Paksot, így beboztosították vezető pozíciójukat a kvartettben.

A másik két szerdai meccsen is egy NB I-es és egy NB II-es alakulat találkozott, és mindkét összecsapás 2-1-es eredménnyel zárult. A Honvéd ilyen arnyban nyert a Gyirmót otthonában, igaz a vendéglátók közel jártak az egyenlítéshez: Délczeg két gólja után – az egyiket bünetetőből szerezte -, Magasföldi a 72. percben szépített, de a győzelmet érő találatot már nem tudták begyötörni a gyirmótiak.

A másik meccsen a ZTE Tóth gyors duplájának köszönhetően került előnybe, majd a Kaposvár ugyan egyszer megrezgette a hazaiak hálóját Diallo révén, de a pontszerzés nem jött össze a Rákóczinak.

Eredmények – Ligakupa, 2. forduló
Vasas – MVM Paks 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Füredi (55.-büntetőből)

Gyirmót – Budapest Honvéd 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Magasföldi (72.) illetve Délczeg (42.-büntetőből, 52.)

Zalaegerszegi TE – Kaposvári Rákóczi 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Tóth P. (28., 29.) illetve Diallo (64.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik