Foci

Harcos játékkal ikszelt a Videoton

A fehérváriak 1-1-es döntetlent játszottak a Slovan Bratislava vendégeként az Európa Liga selejtezőjének második körében.

Az Európa Liga-selejtező második körében szállt be a magyar bajnokság ezüstérmese, a Videoton. A fehérváriak ráadásul nem egy könnyű ellenféllel kerültek össze, ugyanis a Slovan Bratislava egyáltalán nem mondható gyenge csapatnak.

Ez be is bizonyosodott a pozsonyi odavágó kezdése után, ugyanis az EL előző kiírásában a Romát búcsúztató szlovákok szerezték meg a vezetést a 26. percben Filip Sebo révén, igaz, a találat előtt nem igazán alakítottak ki nagyobb ziccert.

Ellenben a magyar csapat igen, Tóth Balázs lövését Kovac kapus óriási bravúrral tudta menteni. A 30. percben azonban a hazaiak hálóőre is tehetetlen volt, amikor Filipe Oliveira remek mozdulattal lőtte a felső sarokba a labdát (1-1).

Az első félidő folytatásában Sebo és Gyurcsó előtt is adódott egy lehetőség, ám nem tudták a labdát a gólvonal mögé juttatni, így a szünetre 1-1-es döntetlennel vonultak a felek.

A második felvonás nem sikerült ilyen izgalmasra, ugyanis a sok szabálytalanság és csere miatt szaggatottá vált a játék, de mindkét csapat játékában benne volt a gól.

Végül a hajrában sűrűsödtek az események: a csereként beállt Torghelle a 92. percben közvetlen közelről próbálkozott, de a labda elakadt Kovacban, a kipattanót pedig Oliveira szintén a hálóőrbe lőtte, így maradt az 1-1.

Értékes döntetlent harcolt ki a Videoton a selejtező odavágóján, köszönhetően az agresszív letámadásoknak és a fegyelmezett védekezésnek.

A párharc visszavágóját egy hét múlva, július 26-án rendezik Székesfehérváron.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés
Pozsony, Pasienky Stadion, vezette: Aleksei Nikolaev (orosz)

Slovan Bratislava-Videoton FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők:
Sebo (26.) illetve Oliveira (30.)

Slovan Bratislava: Kovac – Luksik, Pauschek, Gorosito, Bagayoko – Peltier, Grendel (Mészáros, 78.), Kladrubsky (Sabo, 66.), Milinkovic, Sebo – Halenar (Szarka, 86.). Vezetőedző: Vladimír Weiss.

Videoton: Bozovic – Stopira, Vinicius, Caneira, Brachi – Oliveira, Tóth (Szekeres, 88.), Mitrovic, Sándor, Gyurcsó (Walter Lee, 80.)- Nikolic (Torghelle, 75.). Vezetőedző: Paulo Sousa.

Sárga lap: Kladrubsky (60.) illetve Oliveira (33.), Gyurcsó (64.)

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzés eseményeiről.

Vége a találkozónak, a Videoton értékes döntetlent ért el Pozsonyban, a Slovan otthonában, így jó esélyekkel várják a jövő heti visszavágót.

90+4. PERC: Peltier 8 méterről lőtt, de nem találta el a kaput. Ez a meccs záróakkordja.

90+2. PERC: Torghelle!!! Majdnem eldöntötte a meccset! Közelről szúrta rá a támadó, de Kovacban elakadt a labda, majd a kipattanót Oliveira ismét a hálóőrbe lőtte.

90+1. PERC: Majdnem vezetést szerzett a Vidi! Mitrovic lőtt középre szépen Gyurcsó elé, akinek már csak lövésre kellett volna lendiítenie a lábát, ám a védők tisztáztak, és a kontra végén Bozovic védett.

90. PERC: Már csak a hosszabbítás van hátra. A Videoton még egy utolsó nagy hajrát vezethet a győzelem érdekében.

SZÖGLET 89.’
Milinkovic, Slovan
Veszélytelen volt a szöglet.
CSERE 88.’
Videoton
Tóth le, Szekeres be.
CSERE 86.’
Slovan Bratislava
Szarka váltja Halenárt.
SZÖGLET 83.’
Walter Lee, Videoton
Mitrovic lőhetett a sarokrúgás után, de veszélytelenül.


80. PERC:
Az elmúlt öt percben a cserék miatt szinte folyamatosan állt a játék. Reméljük, a hátralévő kis időre még összekapják magukat a felek.

CSERE 80.’
Videoton
Walter Lee szállt be a meccsbe Gyurcsó helyett.
CSERE 78.’
Slovan Bratislava
Grendelt Mészáros váltja a hazaiaknál.
CSERE 75.’
Videoton
Nikolic helyére Torghelle érkezett.


74. PERC:
Azért a Vidi játékosai sem nyugodtak bele a döntetlenbe! Sándor akart túljárni Kovac eszén, de a labda méterekkel elkerülte a hazaiak kapuját.

72. PERC: Most Bozovicnak kelett tornáznia, de magabiztosan fogta Grendel távoli lövését. A Slovan többnyire távoli löketekkel próbálkozik.

69. PERC: Halenar verekedte be magát a tizenhatoson belülre, majd ott elesett, tizenegyest remélve, azonban az orosz játékvezető kirúgást ítélt.

67. PERC: Kicsit több mint 6000 néző kíváncsi a meccsre Pozsonyban. Remélhetőleg magyar győzelmet láthatnak majd bő 25 perc múlva.

CSERE 66.’
Slovan Bratislava
Kladrubsky helyére Sabo érkezett a pályára.
SÁRGA LAP 64.’
Gyurcsó, Videoton
Újabb sárga lap szakítja meg a játékot.


61. PERC: Gyurcsó
végezhetett el szabadrúgást a Slovan térfelén, de alakult ki belőle veszély, mivel a labda levágódott a sorfalról. Az utóbbi percekben leült a találkozó, de ettől függetlenül mindkét csapat játékában benne van a gól.

SÁRGA LAP 60.’
Kladrubsky, Slovan
Sándor felrúgásáért járt a lap.
SZÖGLET 59.’
Gyurcsó, Videoton
Veszélyesen szállt be a kapu elé a labda, de Sándor lemaradt róla.


57. PERC: Nikolic
remekül cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd kapura tekert, de Kovac kapus résen volt és védett.

SZÖGLET 55.’
Oliveira, Videoton
Brachi lőtt kapásból, de a lesen álló Nikolicban elakadt a labda


50. PERC:
Azért a fehérváriak is megvillantak! Oliveira távolról vállalkozott lövésre, és csak alig tévesztett célt. A szünet után a hazaiaknak lett sürgős a gólszerzés, ám ha nagyon kinyílnak, azt a Vidi könnyen megbüntetheti.

SZÖGLET 49.’
Milinkovic, Slovan
Peltier fejesét Bozovic fogta.


47. PERC:
Nagy helyzet a Vidi kapuja előtt! Peltier ívelését Caneira az érkező hazaiak elől fejelte ki szögletre.

KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Slovan Bratislava
1-1-ről folytatódik a meccs.


Nagyon jól focizik a Videoton Pozsonyban. A fehérváriak egyáltalán nincsenek megilletődve, szorgosan vezetik a támadásokat, és a kapu előtt is veszélyesebbek mint a Slovan Bratislava. Ennek ellenére a hazaiak szerezték vezetést, de nem sokkal később Oliveria egyenlített, így izgalmasnak ígérkezik a második 45 perc is!

45. PERC: Vége a félidőnek!

44. PERC: Kijött a szorításból a Vidi! Gyurcsó csinált magának helyzetet, majd miután beültette a hintába a védőjét szépen lőtt, de az egyik bekk menteni tudott.

40. PERC: A félidő végéhez közeledve nyomnak a szlovákok: a gólszerző Sebo ollózott, de nem találta el a kaput.

SZÖGLET 38.’
Milinkovic, Slovan
Nem volt veszélyes a sarokrúgás.


37. PERC:
Egyelőre nyílt a találkozó, bármelyik csapat megnyerheti a meccset. Most a hazaiak kerültek majdnem helyzetbe, de Brachi az utolsó pillanatban mentett.

SÁRGA LAP 33.’
Oliveira, Videoton
A gólszerzőé az első lap a meccsen.


30. PERC: Már 1-1!
A portugál légiós iszonyatos nagy gólt ragasztott a szlovákok kapujába! Igaz, szerencse is kellett találathoz, ugyanis Sándor Nikolicnak akart passzolni, de az egyik védő lábáról Oliveira elé pattant a labda, aki köszönte a lehetőséget, 16 méterről kivarrta a pipát.

GÓÓÓL 30.’
Oliveira, Videoton
Egyenlítenek a fehérváriak!


26. PERC: 1-0-ra vezet a Slovan Bratislava.
Peltier jobboldali beadására Sebo remekül érkezett, és félfordulatból kilőtte a kapu bal oldalát. Bozovic nem tudott mit tenni, már csak a gólvonal mögül kikotorni a játékszert.

GÓÓÓL 26.’
Sebo, Slovan
Peltier passzát értékesítette. Hátrányban a Vidi.


23. PERC:
A helyzetek alapján eddig a Videoton tűnik kezdeményezőbbnek, míg a pozsonyiak igazán még nem kerültek nagy ziccerbe. Komoly fegyvertény lenne, ha Gyurcsóék saját otthonában győznék le a Slovant.

20. PERC: Nikolic szerezhetett volna vezetést a vendégeknek, de előbb a Kovac, majd a védők szerelték a tizenhatoson belül.

17. PERC: Óriási magyar helyzet! Tóth Balázs eresztette el egy távoli löketet. Kovac kapus bravúrja kellett, hogy ne ünnepelhessenek a Vidi játékosai gólt. Feljegyezhettük a meccs első igazi helyzetét, szerencsére magyar oldalon!

13. PERC: Az iramra nem lehet panaszunk. Megint Halenár kevergetett a fehérváriak tizenhatosánál, majd szépen fordult le emberéről, de centerezését Caneira vágta ki.

SZÖGLET 12.’
Gyurcsó, Videoton
Túl magas volt a labda.


11. PERC: Nikolic
került ismét helyzetbe, ám szögletre mentettek a szlovák védők.

SZÖGLET 9.’
Milinkovic, Slovan
Nem lett belőle semmi.


6. PERC:
Újra a hazaiak próbálkoznak, de Bozovicnak eddig még nem volt dolga. Ezúttal Halenár tesztelte volna a Vidi hálóőrét a tizenhatoson kívülről, de a lövése mellé ment.

4. PERC: Helyzet a másik oldalon is: Sebo keresztbe előtte a labdát a fehérváriak kapuja előtt, de középen nem érkezett társ.

2. PERC: A magyar csapaté az első akció a meccsen, de Nikolic elől tisztáztak a védők.

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Videoton
Piros-kékben a Vidi, fehér-kékben a Slovan.

Hamarosan kezdődik a meccs! A játékosok már kivonultak a pályára!

Fehérvártól nincs messze Pozsony, így érthető módon sokan elkísérték a Videoton az EL-selejtezőre.

A Pasienky Stadionban egyébként egész délután esett az eső, csak most, a kezdés előtt állt el, így a feleket kellően felázott gyep fogadja majd.

Negyedóra múlva kezdődik a találkozó Pozsonyban! A mérkőzést a helyszínen tekinti meg Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Robert Fico szlovák kormányfő.

Előzetes: Az Európa Ligában három hazai klub érdekelt: az MTK egy hazai döntetlen után idegenben kikapott a szlovák Senicától, így már az első körben búcsúzott, míg a Budapest Honvéd sikerrel vette a Flamurtari elleni első akadályt, így a második fordulóban az orosz Anzsi Mahacskalát kapták. Délczegék az odavágón egygólos vereséget szenvedtek.

A Videoton bajnoki ezüstérmesként az Európa Liga selejtezőjének csak a második körében kapcsolódott be, így a fehérváriaknak nem lesz könnyű dolguk, ha ki araják harcolni a továbbjutást, mivel a Slovan Bratislava ellen kellene megtenniük.

A mérkőzésre egyébként nem csak a csapatok és a szurkolók hangolnak, hanem a rendőrség is, ugyanis kiemelt kockázatúnak nyilvánították a meccset, ezért fokozottan készülnek a rendfenntartó szervek.

A pozsonyi helyszín, és az ellenfél egyébként nem lesz ismeretlen Paulo Sousa legénységének: a 2010–2011-es idényben két edzőmeccset is játszottak a csapatok, egyszer Pozsonyban, egyszer pedig Székesfehérváron. Mindkétszer az aktuális vendéglátó nyert 1-0-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik