Foci

Előnyben a Honvéd Hiddink szerint

Guus Hiddink (guus hiddink, )
Guus Hiddink (guus hiddink, )

A Budapest Honvéd folytatja szereplését a labdarúgó Európa Ligában, a selejtező második körében a dagesztáni sztárcsapat, az Anzsi Mahacskala lesz az ellenfél.

Csütörtökön magyar idő szerint 17 órakor lép pályára az első körben az albán Flamurtarit búcsúztató Budapest Honvéd Oroszországban. Az Anzsi Mahacskala az UEFA döntése értelmében nem fogadhatja hazai pályán a budapesti együttest, így a Szpartak Moszkva otthonában mérik össze erejüket a felek.

„Olyan eredményt szeretnénk elérni Oroszországban, hogy a visszavágón legyen esélyünk a továbbjutásra. Nagyon fegyelmezett játékot, százszázalékos teljesítményt kell nyújtanunk, mert ellenfelünk nagyon jó csapat, tele remek játékosokkal. Kétségtelenül nagyszerű játékosokkal találkozunk, de kérdés, hogy csapatként is olyan jók-e” – így Marco Rossi, a kispestiek trénere.

Debreceni András védő, akinek többek között a kameruni Samuel Eto’o semlegesítése lesz a feladata, úgy vélekedett, mindenkinek félelem nélkül, maximumot nyújtva kell pályára lépnie, mert ez egy nagy lehetőség mind a játékosok, mind a csapat számára. Megjegyezte, személy szerint nagyon várja a találkozást Eto’óval, mert most lemérheti hol is tart, s miben kell még fejlődnie.

„Csütörtökön hivatalos elkezdődik számunkra az idény. Az Anzsi ott akar lenni az európai kupaporondon, ez az egyik célkitűzésünk. Az edzőtáborban jól mozgott a csapat, sajnos ugyanakkor ellenfelünk abban a helyzeti előnyben van, hogy már játszott tétmeccset az idényben” – mondta Guss Hiddink, akinek a sajtótájékoztatón azt a kérdést is feltették, hogy vajon a negyed-, az elődöntő, vagy a végső siker lesz-e a végállomás.

„Lépésről-lépésre kell haladnunk. Az Anzsi pár éve már volt nemzetközi porondon, de most már egy új éra van, addig szeretnénk eljutni, ameddig csak lehetséges. De először a Honvéd elleni meccsre gondolunk, majd a budapesti visszavágóra. Ha továbbjutunk, akkor pedig majd beszélhetünk a következő ellenfélről.”

A találkozó legfontosabb megmozdulásairól a Sport24 élőben számol be.

Európa Liga-selejtező, 2. kör, 1. mérkőzés (TV: m2, 17 óra)

Ramenskoye, Vezeti: Alon Yefet (izraeli)

Anzsi Mahacskala (orosz) – Budapest Honvéd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik