Foci

A németek a technika mellett döntöttek

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) a jövőben alkalmazni fogja a nemzetközi szövetség (FIFA) által engedélyezett technikai találmányokat, amelyek a játékvezetőket segítik a gólok megítélésében.

“A DFB és a liga is a vívmányok bevezetése mellett van. A játékvezetőkkel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy az európai szövetséggel ellentétben nem az alapvonalaknál álló gólbírókat alkalmazzuk, hanem a technikát hívjuk segítségül” – fogalmazott Wolfgang Niersbach, a DFB elnöke.

A sportág szabályalkotó testülete (IFAB) múlt csütörtökön Zürichben döntött úgy, hogy engedélyezi a bírókat segítő technikai találmányok alkalmazását. A FIFA márciusban nyolc technikai vívmány közül kettőt – a Hawk Eye-t és a GoalRefet – tartott további vizsgálatra érdemesnek, és az IFAB mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelőrendszer, az úgynevezett sólyomszem segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy áthaladt-e a gólvonalon a labda.

A következő szezonban ugyanakkor még nem lesz technikai segítség a németországi meccseken. “A 2013/14-es idény előtt nem vezetjük be” – mondta Niersbach.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik