Foci

A címvédő spanyolok nem bírtak az olaszokkal

balotelli, ramos (balotelli, ramos, )
balotelli, ramos (balotelli, ramos, )

A C csoport nyitórangadóján Kassai Viktor bíráskodása mellett az Eb-címvédő spanyolok 1-1-es döntetlent játszottak az olaszokkal.

A labdarúgó-Európa-bajnokság talán legjobban várt csoportmeccsén a címvédő spanyolok igen kellemetlen ellenféllel találkoztak. A bundabotránytól sújtott olasz foci legjobbjai voltak az ellenfelek, akik nem számítanak a nagy esélyesek közé, de sosem szabad őket leírni.

A mérkőzés Kassai Viktor sípszavára kezdődött, és az első félidőben némi meglepetésre egyáltalán nem hozott spanyol fölényt.

Mindkét csapat kínosan ügyelt a védekezésre, így alig akadt helyzet. Azok helyett egymás faragására koncentráltak a játékosok, illetve Mario Balotelli előadta szokásos magánszámait, amit Kassai eleinte szép szóval próbált meg beszüntetni, de a heves csatár egyik csúnya belemenése után előkapta a sárga lapot.

A szünet után öt perccel Fabregas lövését kellett kitolnia Buffonnak, ami a spanyolok legendás vezérszurkolójának, Manolónak is nagyon tetszett, az pedig főleg, amikor két perc múlva Iniesta lövése centikkel kerülte el a hosszú sarkot, mint a lassításból kiderült, megint az olasz kapus brillírozott.

A félidő derekán hatalmas védelmi hiba után  Balotelli egyedül törhetett kapura, de határozatlan volt, Sergio Ramos beérte.

Cesare Prandelli ezért vagy nem ezért, de nemsokára lehozta Balotellit, a helyére beállt Antonio Di Natale öt perc múlva Pirlo csodapassza után megszerezte a vezető olasz gólt (0-1).

Aminek nem sokáig örülhettek az olaszok, mert a David Silva labdájával kiugró Fabregas egyenlített (1-1). Del Bosque nemsokára lehozta a gólszerzőt, az őt váltó Fernando Torres hatalmas lelkesedéssel vetette magát játékba, de csak számos kihagyott helyzetig jutott.

A mérkőzés összefoglalója:

A hajrában mindkét csapat nagy lehetőségeket puskázott el, de végül maradt az 1-1, ezzel nagy esélyt kapott az a csapat, amely a C csoport 20-45-kor kezdődő ír-horvát meccsét megnyeri.

A Sport24 élő, szöveges közvetítésben kísérte végig a spanyol-olasz rangadót.

Eredmény – labdarúgó-Európa-bajnokság, 1. forduló, C csoport

Spanyolország-Olaszország 1-1 (0-0)

Gdansk, PGE Arena, 43600 néző. Vezette: Kassai Viktor

Spanyolország: Casillas – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Xabi Alonso, Xavi, Busquets – Iniesta, Fabregas (Torres, 74.), D. Silva. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Olaszország: Buffon – De Rossi, Bonucci, Chiellini – Giaccherini, Thiago Motta (Nocerino, 90.), Pirlo, Marchisio, Maggio– Balotelli (Di Natale, 56.), Cassano. Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Gólszerző: Fabregas (64.), illetve (Di Natale (61.)

Sárga lap: J. Alba (66.), Arbeola (84.), Torres (84.), illetve Balotelli (37.), Bonucci (66.), Chielllini (79.), Maggio (89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik