Foci

Szépen búcsúzna a Vidi és a Győr

Három tét nélküli mérkőzés zárja az OTP Bank Liga 2011-2012-es szezonját: a Videoton Újpestre, a Győr Pápára, míg a ZTE Kaposvárra látogat.

 

Szombaton az NB I minden nyílt kérdésére választ kaptunk: a Honvéd szerezte meg a negyedik, EL-indulást érő helyet, és a Debrecen veretlenül lett bajnok, így vasárnap már három tét nélküli meccset láthatunk.

Korábban a Győrt kizárta az UEFA a nemzetközi kupaporondról, így a zöld-fehérek hiába zárnak a harmadik helyen, nem indulhatnak az EL-ben. Mert az már biztos, hogy a Videotont nem előzhetik meg, ugyanis még ha nyernek is a Lombard Pápa vendégeként, és a székesfehérváriak kikapnak, akkor pontegyenlőség lenne a második helyen. Így a győzelmek száma döntene, viszont az is 20-20 lenne mindkét csapatnak, így a gólkülönbség rangsorolná a két alakulatot: a győriek 27-tel rúgtak többet mint kaptak, míg a Videoton 37-tel, így Pintér Attila csapata csak akkor lenne bajnoki ezüstérmes, ha a Vidi nem nyerne, és ők legalább 11 gólos sikert aratnának…

Ennek ellenére a győriek mestere, Pintér Attila bízik a győzelemben: “Remélem, egy jó hangulatú mérkőzésen három pontot szerzünk.” – nyilatkozta szűkszavúan a tréner az eto.hu-nak.

A másik oldalon Bene Ferenc felszabadult játékot vár a pápai játékosoktól: “Hazai pályától csak úgy lehet búcsúzni, ha egy megfelelő hozzáállású és szintű futballt mutatunk be. Pozitívum, hogy a tavasz második felére helyreállt a védekezésünk, és gólokat is tudtunk szerezni, a biztos bennmaradás tudatában már sokkal felszabadultabbak a játékosok. Mostani célunk, hogy ez a felszabadultság ne csapjon át könnyelműségbe, és egy jó játékerőt képviselő Győr ellen jól szerepeljünk.”

Lombard Pápa – Győri ETO, 15:30, TV: m2
Pápa, Perutz-stadion, vezeti: Oláh Gábor.

A Videoton hátradőlve utazhat Újpestre, a biztos második hely reményében, és a liláknak sincs igazából tétje a találkozónak, csak a becsület.

Épp ezért Marc Leliévre, a fővárosiak trénere nem feltartott kézzel küldi pályára legénységet, hiába erősebbek a fehérvária: “A Videoton FC lehetőségei, potenciáljai jelenleg komolyabbak, mint az Újpestnek, ezt tudjuk – de a meccs nincs előre lefutva. Az utolsó mérkőzésünkön mindent meg fogunk tenni, hogy ne kapjunk ki otthon. Ki akarjuk szolgálni a szurkolóinkat, akik támogatnak minket, és remélhetőleg már csak miattuk is egy jó eredményt érünk el vasárnap.” -mondta a vidi.hu-nak.

A Videoton játékosai természetesen nem adják majd könnyen magukat, és megpróbálják az őszi eredményt hozni: akkor 3-0-ra nyertek Székesfehérváron: “Mindkét csapat felszabadult hangulatban léphet pályára, nincs már különösebb tétje a mérkőzésnek. Ettől függetlenül nagyon komolyan készültünk egész héten a vasárnapi meccsre, és úgy lépünk pályára, hogy győzni szeretnénk, hiszen akkor elmondhatjuk magunkról, hogy a tavaszi 15 bajnokinkból 13-at megnyertünk, ez pedig azt hiszem szenzációs eredmény lenne.” – nyilatkozta Nikola Mitrovic, a Videoton játékosa a klub honlapjának.

Újpest FC – Videoton FC, 15:30
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, vezeti: Bognár Tamás.

A 2011-2012-es bajnokságot a Kaposvár-Zalaegerszeg találkozó zárja. A Kaposvár ha nehezen is, de kiharcolta a bennmaradást, ám ugyanez a bravúr nem jött össze a zalaiaknak, akik 29 mérkőzésükből mindössze egyet tudtak megnyerni, így az összecsapás tétje nem más, mint az, hogy a Zete egy, vagy két sikerrel esik ki a másodosztályba.

“A Zalaegerszeg mindenkivel szoros meccset játszott, mindenkivel partiban voltak, könnyen szerezhettek volna több pontot, de nem sikerült nekik. Tudom, hogy mindenki azt mondja, hogy ez kötelező győzelem, én nem jelenteném ki ennyire egyértelműen, de szeretnénk az utolsó mérkőzésen győztesen levonulni a pályáról.” – mondta Sisa Tibor, a kaposváriak edzője a kapos.hu-nak.

Kollégája, Prukner László semmi mást nem vár csapatától, csak a tisztes helytállást: “Az idény végére sajnos elfogytunk, a héten gyakran a fiatalokkal együtt csak 11-12-en tréningeztünk. Ebből a szűkös keretből nem lesz túl nehéz kiválasztani a kezdő tizenegyet. Esélyekről nem akarok különösen beszélni, mert nem egyformák jelenleg a feltételek. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a pályára lépők ne tennének meg mindent a minél jobb eredmény eléréséért. A tavaszi meccsek jelentős részében nagyon tisztességesen küzdött a gárda. Így lesz ez minden bizonnyal az NB I-es záró fordulóban is.” – nyilatkozta Prukner ztefc.hu-nak.

Kaposvári Rákóczi – Zalaegerszegi TE, 18:00, TV: Sport2
Kaposvár, Kaposávri Rákóczi Stadion, vezeti: Veizer Roland.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik